Az oroszok szerint Ukrajna nukleáris fegyvert fejleszt a leállított csernobili atomerőműben

2022. március 6. – 11:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna közel áll egy plutóniumalapú nukleáris „piszkos bomba” elkészítéséhez, közölte az orosz média vasárnap egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva, bár a forrás sem szolgált bizonyítékokkal.

A TASZSZ, a RIA és az Interfax hírügynökségek vasárnap idézték „egy illetékes oroszországi szerv képviselőjét”, aki szerint Ukrajna nukleáris fegyvereket fejleszt a 2000-ben leállított, lerombolt csernobili atomerőműben. Nem sokkal az invázió előtt Putyin egyik beszédében azt mondta, hogy Ukrajna szovjet tudásbázist használ fel, hogy saját atomfegyvert állítson elő, és ez egyenértékű az Oroszország elleni támadás előkészítésével, de állítását Putyin sem támasztotta alá bizonyítékokkal.

Az MTI szerint a feltételes módot gyakran használó illetékes az állította, hogy a kezdeti szakaszban Ukrajna az Egyesült Államoktól kapott „megfelelő minőségű” plutóniumot, és egyéb technológiákat is beszerezhetett titokban Nyugatról. Az informátor, aki kijevi, harkivi, odesszai és lembergi tudományos intézeteket is megemlített a fegyverprogram részvevői között, azt hangoztatta, hogy a csernobili zónában, ahol megemelkedett a sugárzási háttér, titokban végezték az ilyen munkát.

Az ukrán kormány azt állítja, hogy nem is tervez ilyen fegyvereket előállítani, mivel 1994-ben, a Szovjetunió felbomlását követően lemondott nukleáris fegyverzetéről.

Azt, hogy valóban felmerült-e az ukrán kormányban, hogy ilyen módon újra felfegyvereznék magukat, és ha igen, akkor képesek-e rá, ebben a fact-check cikkben elemeztük. Spoiler: Ukrajna még ha akarna, akkor sem tudna atomfegyvereket gyártani.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!