A franciák elkötelezték magukat a NATO keleti szárnyának védelmében, Blinken humanitárius segélyt ígér

2022. március 6. – 16:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaország elkötelezett a NATO keleti szárnyának védelmében, ezt bizonyítja a francia katonák romániai jelenléte is – jelentette ki Florence Parly, francia védelmi miniszter Romániában.

Parly leszögezte: senki sem fenyegeti Oroszországot, de a NATO-nak meg kell mutatnia, hogy egysége megbonthatatlan, megvédi szövetségeseit.

Az MTI szerint Parly Klaus Iohannis román államfővel és Nicolae Ciuca miniszterelnökkel együtt meglátogatta a Fekete-tenger partvidékén állomásozó francia csapatokat. Az első francia csapatok kedden érkeztek a Kogalniceanu támaszpontra, ahol már kétezer amerikai katona is állomásozik. A Romániában alakuló új NATO-harccsoportba Belgium, Lengyelország és Portugália is küld katonákat.

A jelek szerint Románia szomszédja, Moldova is szoros kapcsolatban marad a nyugati országokkal: Anthony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap a moldáv fővárosban, Chisinauban járt, és megígérte, hogy az Egyesült Államok segíteni fog Moldovának az oda érkező rengeteg menekült ellátásában.

Blinken még Lengyelországban tett látogatásakor mondta el, hogy a Fehér Ház 2,75 milliárd eurós (9,5 ezer milliárd forint) humanitárius segélyt kért a Kongresszustól az Ukrajnából elmenekülők, valamint az őket befogadó országok számára – írja az MTI.

Moldovában azt is szóba hozta, hogy Washington megállapodna Lengyelországgal harci gépek oda szállításáról arra az esetre, ha Varsó úgy döntene, hogy Ukrajnának ad át gépeket. Hozzátette, hogy Washington Kijevvel is tárgyal szükségleteiről, és hogy az ügyben határidőkről még nem tud beszélni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!