Ezernél több polgárőr állt be a menekültek segítésébe itthon

2022. március 5. – 18:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint ezer polgárőr állt be segíteni az Ukrajnából menekülőkön, a határközeli egyesületek fokozták szolgálatukat, írja az Országos Polgárőr Szövetség. A polgárőrök segítenek az útbaigazításban, a kísérésben, illetve a vonatokon is. Az országhatártól távolabbi településeken adománygyűjtésben, segélyszállítmányok fuvarozásában segítenek, folyamatosan érkeznek ugyanis az adományok a szövetség által Tiszadobon kijelölt gyűjtőpontra. A polgárőrök segítenek az ételosztásban, a melegedőhelyek és szálláshelyek kialakításában is. Szabolcsbáka polgárőrségének egyesületi elnöke 8 menekültet fogadott be a házába, már munkát is talált számukra.

Fotó: Országos Polgárőr Szövetség
Fotó: Országos Polgárőr Szövetség

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!