Orosz diverzánsok tüzet nyitottak a Sky újságíróinak autójára, egyiküket a golyóálló mellény mentette meg

2022. március 5. – 01:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az eset még hétfőn történt, Stuart Ramsay tudósítót és csapatát érte támadás. Kijevből Bucha városába indultak, ahol előző nap az ukrán erők megsemmisítettek egy orosz konvojt, a brit újságírók olyan infókat kaptak, hogy már lecsillapodott a helyzet, oda tudnak menni.

A város mindössze 30 kilométerre van Kijev központjától, mégis órákig kellett utazniuk a rengeteg lezárt útszakasz, és gyakori ellenőrzések miatt. Folyamatosan géppuskatűz és tüzérségi ágyúk hangja hallatszott, időnként orosz helikoptereket is láttak, amik orrukat a föld felé irányítva nyitottak tüzet a Sky-csapattól nem is olyan távoli ukrán erőkre.

Az egyik ellenőrzőpontnál fegyvert szegeztek rájuk ukrán katonák, és világossá tették: nem mehetnek tovább. Az újságírók úgy döntöttek, visszamennek a fővárosi szállásukra, de azon kapták magukat, hogy lényegében a frontvonalra kerültek.

Visszaindultak Kijevbe, amikor egy kisebb robbanást hallottak. Látták, hogy valami eltalálta az autójukat, a kerekük defektes lett. Megálltak, és ekkor „a világ a feje tetejére állt”. Egy lövés beszakította a kocsi szélvédőjét, az operatőr, Richie Mockler a jobb első ülés lábterében kuporgott, amikor teljesen tűz alá vették őket, rengeteg golyó zúdult az autóra.

Később az ukránoktól tudták meg, hogy egy szabotőr orosz felderítő osztag állt lesben, ők nyitottak tüzet rájuk. A stáb néhány tagja kirohant a kocsiból, páran pedig lebukva, a lábterekben bújva próbálták átvészelni a támadást. Végül egy gyárépületbe rohantak be mindannyian, de ott is rettegtek attól, hogy egyszer csak fegyveresek rohannak be, és lekaszabolják őket.

Felhívták a Sky-t, hogy segítsenek megszervezni a kijutásukat. Azt a választ kapták a központtól, hogy pár óra múlva, reggel tudják majd megkísérelni a kimentésüket. De végül nem kellett addig várniuk, mert az ukrán rendőrség berontott az épületbe, és visszavitték őket Kijevbe. Úgy vélik, hatalmas szerencséjük volt, hogy megúszták. Az operatőrt egyébként kétszer is eltalálták, de a golyóálló mellénynek köszönhetően nem lett komolyabb baja. A támadás közben végig forgott az újságírók kamerája, itt lehet megnézni a videót.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!