Összecsapások törtek ki a rendőrök és az oltásellenes tüntetők között Új-Zéland fővárosában

2022. március 2. – 12:13

Másolás

Vágólapra másolva

Összecsapások törtek ki és több helyen gyújtogatás is történt Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban szerdára virradóra, amikor a rendőrség felszámolt egy oltásellenes tüntetőtábort, írja az MTI. A rohamrendőrség hajnalban kezdte meg a parlament közelében található tábor felszámolását, amelyet a kötelező koronavírus elleni oltás miatt tiltakozók állítottak fel több mint három hete a kanadai kamionos tüntetések mintájára.

A tüntetők a rendőrségi intézkedésre válaszul játszóteret, sátrakat és fákat gyújtottak fel, térkövekkel, sátorrudakkal és faágakkal dobálták a rendőröket, akik paprikasprayvel és vízágyúkkal próbálták feloszlatni a tömeget. Az összecsapások a környező utcákban is folytatódtak; emiatt lezárták a vasútállomást, és felfüggesztették a vasúti közlekedést.

A rendőrség három munkatársát kórházban kezelik nem életveszélyes sérülésekkel – közölték a hatóságok, amelyek korábban érdekes eszközöket vetettek be a tüntetők ellen.

Jacinda Ardern miniszterelnök jelezte: feldühítették és mélységesen elszomorították a történtek. Ardern szerint az időnként erőszakossá váló tüntetést összeesküvés-elméletek és téves értesülések táplálták.

A miniszterelnök azt mondta, hogy „csaknem felfoghatatlan” számára, miért ellenzik az emberek, hogy erőfeszítéseket tegyenek egy járvány megfékezésére, amely miatt több mint 20 ezer ember fertőződött meg és 400 került kórházba egyetlen nap alatt. A rendőrség legalább hatvanöt embert vett őrizetbe, és mintegy ötven járművet vontatott el a táborból. A hatóságok közölték: több száz rendőr érkezett az ország minden szegletéből a területre.

Új-Zélandon egyes foglalkozások – például az egészségügyi dolgozók, a tűzoltók, a katonák és a tanárok – esetében kötelező a koronavírus elleni oltás. Az éttermekbe, a kávézókba, az edzőtermekbe, sőt, még a templomokba is csakis oltási igazolvánnyal lehet belépni.

Új-Zéland a koronavírus-járvány idején a „zéró Covid”-stratégiát követte, vagyis szigorú korlátozásokat vezetett be: határlezárást, nagyfokú tesztelést és kontaktkövetést, valamint szigorú karanténszabályokat foglalt magában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!