Sean Penn gyalog menekült el Ukrajnából

2022. március 2. – 09:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Két kollégámmal együtt kilométereket gyalogoltunk a csomagjainkkal a lengyel határig, miután az út mellett hagytuk a kocsinkat. A képen látható autók szinte mindegyikében nők és gyerekek utaznak csomagok nélkül, a kocsijuk az egyetlen értékük” – írta a Twitteren Sean Penn.

Az Oscar-díjas színész dokumentumfilmet forgatott az országban, még azelőtt érkezett, hogy az orosz csapatok megindultak volna Ukrajna ellen. Sean Penn először novemberben érkezett Ukrajnába, és a háború kitörése előtti napokban is ott volt Kijevben.

Az ukrán miniszterelnökség korábban közölte, hogy a rendező kifejezetten azért érkezett a fővárosba, hogy „az aktuálisan zajló eseményeket rögzítse, és így a világ megismerhesse az igazságot az orosz invázióról”. „Sean Penn is egy azok közül, akik ma támogatják Ukrajnát. Az országunk hálás neki azért a bátorságért és becsületességért, amit tanúsít” – közölték.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!