Hadiállapot bevezetéséről dönthetnek pénteken Oroszországban

2022. március 02. – 22:28

Másolás

Vágólapra másolva

Ugyan Oroszország különleges katonai műveletnek nevezi hivatalosan azt, ami jelenleg Ukrajnában történik, pénteken mégis arról dönthet az ország, hogy hadiállapotot vezet be – írja a Guardian.

A hadiállapot bevezetése számos stratégiai előnnyel járna, Tatjana Sztanovaja, az R. Politik elemzőműhely vezetője szerint logikus lépés lenne. „A hadiállapot kihirdetése lehetővé tenni a hatóságoknak, hogy katonai cenzúrát vezessenek be, hogy tovább titkosítsák az állam és a helyi szervek tevékenységeit” – mondta Sztanovaja.

A hivatalosan nem háborúnak nevezett agresszió kezdete óta számos helyen tüntettek Oroszországban is, több ezer tüntetőt vettek már őrizetbe, akik azt követelték, hogy Oroszország állítsa le az inváziót.

Az orosz parlament pénteken arról is szavaz majd, hogy életbe léptessenek-e egy törvényt, aminek értelmében 15 év börtönbüntetésre ítélhető az, aki dezinformációt terjeszt az orosz hadtestekről katonai konfliktusok idején.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!