Az ENSZ Közgyűlésen 141 ország elítélte Ukrajna megtámadását, 5 viszont nem

2022. március 2. – 18:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ szerdai Közgyűlésén arról szavaztak az országok, hogy elítéljék-e azt, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát.

A gyűlésen 141 ország úgy szavazott, hogy elítéli a lerohanást, 5 ország viszont támogatta azt, 35 további pedig tartózkodott.

Magyarország is az agressziót elítélő nagy többséggel együtt szavazott. A támadást el nem ítélő országok a következők a kiszivárgott képek alapján:

  • Belarusz
  • Oroszország
  • Észak-Korea
  • Eritrea
  • Szíriai Arab Köztársaság

A tartózkodó országok között jellemzően dél-amerikai, afrikai és ázsiai kisebb országok találhatóak. Érdekes viszont, hogy két nagyhatalom, Kína és India is a tartózkodó országok táborát erősítette.

„A Közgyűlés üzenete egyértelmű és hangos: Fejezzék be az ellenségeskedést Ukrajnában – most. Hallgassanak el a fegyverek – most. Nyíljanak meg a kapuk a párbeszéd és a diplomácia előtt – most” – mondta António Guterres, az ENSZ főtitkára a szavazás után.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!