Több mint két évet csúszhat az európai marsjáró indulása az orosz invázió miatt

2022. március 1. – 12:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Űrügynökség (ESA) úgy számol, hogy „nagyon valószínűtlen”, hogy még idén elinduljon az első európai marsjáró és az ExoMars küldetés. A Rosalind Franklin marsjárót szeptemberben akarták elindítani egy orosz űrrakétával Bajkonurból. A marsi élet jelei után kutató űrrobot a tervek szerint nyolc hónappal később landolna a vörös bolygón az orosz hardver segítségével, de ez a közös küldetés most az Ukrajna ellen indított orosz katonai invázió miatt veszélybe került.

Az ESA hétfői közleményében úgy fogalmazott: az Oroszországgal szembeni „szankciók és a szélesebb összefüggések” nagy kérdőjelet tettek a Rosalind Franklin mellé. Az ESA hangsúlyozta, hogy sajnálja „az ukrajnai háború áldozatait és tragikus következményeit”, és ahogy mindig, a programokban résztvevő munkatársai érdekeit, valamint az európai értékek tiszteletben tartását tartják a legfontosabbnak a nemzetközi együttműködésben.

A projekt jövője a szoros orosz együttműködés miatt ráadásul komoly kérdéseket is felvet. Nem tudni például, hogy amennyiben az ExoMars programot felfüggesztik, akkor az űrhajó raktárba kerül, és csak a válság megoldása után indítják útnak, vagy a Roszkoszmosz által biztosított elemeket – a leszállórendszert – újratervezik, és orosz közreműködés nélkül építik meg.

Fotó: ESA
Fotó: ESA

A Rosalind Franklinnek, amelyet a DNS szerkezetének egyik brit felfedezőjéről neveztek el, a bolygók együttállása miatt mindössze egy rövid, 10 napos ablak áll rendelkezésére szeptember végén és október elején, hogy még idén útnak indulhasson a Mars felé. Ha ez alatt a rövid idő alatt nem sikerül elstartolnia, akkor 26 hónapot kell várnia, mielőtt újra nekivághatna.

A Rosalind Franklin a második szakasza a hivatalosan ExoMars néven ismert kétrészes űrprogramnak. Az első rész a 2016-ban indított űrszonda volt, amely a bolygó légkörét tanulmányozza, és a Rosalind Franklin megérkezése után távközlési átjátszó platformként fog működni. Maga a rover már elkészült, akárcsak a landolást biztosító orosz leszállórendszer. A fennmaradt technikai problémákat meg lehetne oldani az indulásig, de az Ukrajna ellen indított orosz katonai invázió miatt kérdésessé vált a közös program folytatása.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!