India kötéltánca: miért nem kritizálja Delhi az orosz támadást?

2022. március 1. – 08:12

frissítve

India kötéltánca: miért nem kritizálja Delhi az orosz támadást?
Vlagyimir Putyin orosz és Narendra Modi indiai elnök Delhiben – Fotó: Mikhail Klimentyev / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

India egyedülálló helyzetben van, mivel azon kevés országok egyike, amely egyaránt jó kapcsolatokat ápolt Washingtonnal, Moszkvával és Kijevvel. Ám ebből egyelőre nem valamilyen közvetítői szerep, inkább csak egy kellemetlen patthelyzet alakult ki.

A világ legnépesebb és már gazdaságilag is számottevő országai között van egy, nevezetesen India, amely rendkívül óvatosan fogalmaz a háborúval kapcsolatban. A hagyományosan jó indiai–orosz kapcsolatok miatt ezt eddig az Egyesült Államok is elfogadta, de nem biztos, hogy Delhi sokáig tud így egyensúlyozni.

A világ legnagyobb gazdaságai

Ha megnézzük, hogy mely országok a legerősebbek gazdaságilag, vagyis kiknek a legnagyobb az összesített GDP-jük, talán meglepő, de Oroszország nincsen a top 10-ben. GDP-je nagyjából akkora, mint Spanyolországé, vagyis egy „közepesen fontos” középhatalomé. Természetesen a katonai erő, elsősorban a nukleáris eszközök a háború idején fontosabbak, de egyáltalán nem lényegtelen, hogy a gazdaságilag legfontosabb országok mit gondolnak a helyzetről.

Itt egy lista arról, hogy kikről beszélünk.

A nyugati hatalmak álláspontját, vagyis a listáról az amerikai, olasz, brit, német, francia, kanadai nézetet ismerjük, Kína speciális helyzete (Tajvan) miatt sokat szerepelt a hírekben, ahogyan a nyugati világgal mindig szívesen trollkodó brazil elnök oroszbarát nyilatkozataival is találkozhattunk. Japán határozottan oroszellenes maradt. Amiről talán kevesebbet tudunk, hogy miért hallgat ennyire mélyen India, erről írt elemzést a BBC.

Kötéltánc

Mint a cikk írja, Indiának az elmúlt napokban valóságos diplomáciai kötéltáncot kellett járnia, megpróbálta ugyanis valamiképpen egyensúlyban tartani jó kapcsolatait Moszkvával és a Nyugattal, úgy, hogy eközben 20 ezer állampolgára, főleg diákok tartózkodtak Ukrajnában.

Delhi első nyilatkozata az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) nem nevezett meg közvetlenül egyetlen országot sem,

csak a sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a felek nem vették figyelembe a nemzetközi közösség azon felhívásait, hogy adjanak esélyt a diplomáciának és a párbeszédnek.

Ugyanakkor a nyilatkozat név szerint egyáltalán nem bírálta Oroszországot. Mielőtt pedig az ENSZ BT megszavazta volna az invázió elítéléséről szóló ENSZ-határozattervezetet, Delhi egyszerre találkozott Oroszország, az Egyesült Államok és Ukrajna felszólításaival, mire India végül a tartózkodás mellett döntött. Igaz, jegyzi meg a BBC, a nyilatkozat alaposabb olvasása azt sugallja, hogy egy lépéssel azért továbbment, és közvetve arra kérte Moszkvát, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot.

Biztonsági garancia

India tartózkodása természetesen a nyugatiak körében csalódást keltett és kérdéseket vetett fel. De miért döntött így India? Ennek több oka is van

  • katonai (India legfontosabb fegyverszállítója Oroszország),
  • történelmi (Moszkva a múltban India mellett szavazott az ENSZ BT-ben a vitatott Kasmírral kapcsolatban),
  • gazdasági, például gondolhatunk az egészségügyi kapcsolatokra (vakcina).

Oroszország ráadásul nemcsak India legnagyobb fegyverszállítója (bár részesedése a korábbi 70 százalékról már 50 százalék alá esett), de ő adja azt az orosz SZ–400-as rakétarendszert, amely döntő fontosságú Kínával és Pakisztánnal szemben. India attól tart, ha nagyon keménykedne, Oroszország erősítené a kapcsolatait a természetes ellenfeleivel.

Az Egyesült Államok korábban szankciókat hozott kilátásba az indiai fegyvervásárlások miatt, mert egy törvény szerint gazdasági és politikai szankciókkal sújtható mindenki, aki Oroszországgal, Iránnal vagy Észak-Koreával védelmi megállapodást köt. Ettől India retteg, így a Nyugattal sem mehet nagyon szembe, ráadásul az említett 20 ezer állampolgárt, vagyis az indiai diákokat biztonságosan kellene evakuálni. Tényleg nem könnyű egy ilyen kötéltánc.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!