ENSZ menekültügyi szervezete: Ez lehet az évszázad legnagyobb menekültkrízise Európában

2022. március 1. – 16:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ menekültügyi szervezete, az UNHCR keddi sajtóközleményében idéznek a menekültügyi főbiztostól, Filippo Granditól:

Ez lehet Európa legnagyobb menekültkrízise. Óriási szolidaritást és vendégszeretet láttunk a szomszédos országoktól a menekültek befogadását illetően, helyi közösségektől és magánszemélyektől egyaránt, de sokkal nagyobb támogatás kell ahhoz, hogy az új érkezőket segítsék és megvédjék.

Az UNHCR becslése szerint 12 millió, hazájában maradt ukránnak kell majd segítséget nyújtani, és nagyjából 4 millió menekültnek kell segíteni az elkövetkező időben. Az ENSZ és több szervezet most 1,7 milliárd dollárnyi gyorssegélyt kér humanitárius segítségre az országban.

Az UNHCR az akciótervében azt becsüli, hogy Magyarországra 2022 júliusáig nagyjából 250 ezer ukrajnai menekült érkezik majd. Lengyelországban 1,5 millió ukrán menekülttel számolnak.

(UNHCR)

https://www.unhcr.org/news/press/2022/3/621e0aa74/un-seeks-us17-billion-humanitarian-needs-soar-ukraine-neighbouring-countries.html

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!