A NATO nem küld harci repülőgépeket Ukrajnába

2022. március 1. – 12:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A NATO, ezen belül Lengyelország sem küld repülőgépeket Ukrajnába, mert ez katonai beavatkozást jelentene a konfliktusba, melynek az észak-atlanti szövetség nem részese – jelentette ki egybehangzóan Andrzej Duda lengyel elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kedden közös lengyelországi sajtóértekezletükön.

Stoltenberg újságírói kérdésre külön kihangsúlyozta, hogy a NATO nem akar a konfliktus részese lenni, kiállnak ugyanakkor Ukrajna mellett, humanitárius és fegyverszállítmányokat is küldenek.

„Ezért nem áll szándékunkban bármilyen fegyveres erő küldése Ukrajnába, és repülőket sem küldünk az ukrán légtérbe” – jelentette ki. Stoltenberg nyilatkozatát Duda is megerősítette, hozzátéve: a harci repülőgépek küldése a NATO beavatkozását jelentené az Ukrajnában zajló konfliktusba, amelynek az észak-atlanti szövetség nem részese. (MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!