Megszólalt a háborúban elesett kárpátaljai katona özvegye

2022. február 28. – 03:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Eddig két kárpátaljai áldozatról lehet tudni az ukrajnai orosz invázióval kapcsolatban. Egyikük az ungvári Kis Sándor, aki 29 évesen vesztette életét Ocsakovnál. Kis a haditengerészetnél szolgált, és két gyermeke volt. A Borsnak most megszólalt a férfi özvegye.

Mint kiderült, Kis egy rakétabecsapódás miatt vesztette életét. 10 éve teljesített szolgálatot az ukrán hadseregben, ahol a terrorellenes alakulat tagja volt. Özvegye szerint hivatásaként tekintett a katonaságra, és az életét áldozta a hazájáért.

Kis özvegye nem sokkal a férfi halála előtt még telefonon beszélt vele, később viszont már nem tudta elérni. Ezért megkereste a hadsereget a férje után kutatva, majd onnan a sebesülteket ellátó kórházba küldték. Ott nem találta meg a férfi a sürgősségi osztályon, így lement a halottasházba, ahol 12 elhunyt – köztük nők – között megtalálta a férje holttestét. A férfi arca alig volt felismerhető, de a mellén lévő névcímke sértetlen maradt.

Sándor a gyermekei békéjéért áldozta életét. Hiszem, nekem már nincs más feladatom, mint az, hogy megőrizzem az emlékét, és a két kisfiunk álmát megvalósítsam. György és Vaszelij örökké emlékezni fog az édesapjára. Erről gondoskodom

– nyilatkozta Mária a lapnak, és hozzátette, hogy a háború elvette tőle a férjét és tönkretette az életüket.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!