Így áll most a helyzet Ukrajnában: az oroszok három irányból támadják az országot

2022. február 27. – 15:48

frissítve

Így áll most a helyzet Ukrajnában: az oroszok három irányból támadják az országot
Ukrán katona egy páncélozoott jármű mellett a kelet-ukrajnai Harkiv közelében 2022. február 26-án – Fotó: Andrew Marienko / AP / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az Ukrajna elleni invázió negyedik napján kezdenek kikristályosodni az orosz támadás főbb irányai. Oroszország csütörtökön három irányból indított támadást nyugati szomszédja ellen. Északról, Belarusz irányából Kijev felé, keletről Harkiv, Szumi, Donyeck és Luhanszk felé, délről pedig a Krím felől Mariupol és Odessza irányába.

Észak felől Kijev bekerítése a cél

Belarusz irányából légvonalban körülbelül 120 kilométerre van Kijev, az ukrán főváros. Észak felől az orosz csapatok az Ukrajna, Oroszország és Belarusz közötti hármas határátkelőhelyen, Szenkivkánál lépték át a határt Ukrajnába. Az orosz erők már pénteken elérték a Kijev külvárosában lévő Obolont, de onnan nem nyomultak előre a főváros központja felé. Szombat éjszaka ugyan voltak összecsapások Kijevben, de ezek nem az orosz hadsereggel, hanem a Kijevben megbújó, irreguláris szabotőrcsoportokkal való összetűzések voltak. A harci helyzet elég gyorsan változik, de vasárnap kora délután Vitalij Klicsko, Kijev főpolgármestere arról tájékoztatott, hogy Kijevben nincsenek orosz csapatok, a katonaság és a rendőrség pedig felderíti és semlegesíti a szabotőröket. Budapesthez hasonlóan Kijevet is egy folyó, a Dnyeper választja ketté egy keleti és egy nyugati részre. A BBC azt írja: az orosz csapatok jelenleg egy keskeny utat ellenőriznek a Dnyeperen át Kijev keleti részébe.

A Kijevtől 160 kilométerre észak-keleti irányban fekvő Csernyihiv is célpont volt, ahol az oroszok páncélos hadoszlopokat, harckocsikat, rakétaindító rendszereket vonultattak fel. Miután itt erős ukrán ellenállásba ütköztek, felhagytak a város bevételével, és inkább megkerülik a területet: a cél Kijev bekerítése. Szintén a főváros bekerítése lehet a cél a Dnyeper nyugati oldalán, Csernobilon keresztül folyó előrenyomulásnál, amely gyorsan haladt, és az orosz erők Kijevtől északra és nyugatra nagy területet tudtak ellenőrzésük alá vonni.

Julian Röpcke német újságíró térképe a vasárnap reggeli helyzetről. A térkép nem orosz, hanem ukrán jelentések, illetve nyilvános adatok alapján készült.
Julian Röpcke német újságíró térképe a vasárnap reggeli helyzetről. A térkép nem orosz, hanem ukrán jelentések, illetve nyilvános adatok alapján készült.

Keletről Harkiv és Donyeck a célpont

A támadások másik fő iránya kelet felől Harkiv, az ország második legnagyobb városa felé mutat. Miután a város mindkét félnek rendkívül fontos, Harkivban vasárnap reggel klasszikus utcai harcokról és robbanásokról érkeztek jelentések. Több videó is napvilágot látott, amelyeken ukrán csapatok rakétagránátokat lőnek ki, orosz gyalogosok pedig páncélozott járművek fedezékében nyomulnak előre az utcákon. A nem túl megbízható hadijelentések szerint vasárnapra az ukrán erők visszaszerezték az ellenőrzést Harkiv felett. Oleh Sznyehubov polgármester a Telegramon legalábbis azt írta: teljesen megtisztították a települést az ellenséges erőktől.

A keletről indított támadás másfelől Donyeck felé halad. A szakadár és Oroszország által nemrég önálló népköztársaságként elismert területre Belgorodból keltek át orosz csapatok. Donyeckben és Luhanszkban vélhetően mintegy 15 ezer, oroszok által támogatott szakadár van, akik segíthetik az orosz előrenyomulást. Ukrajna szerint a számuk ennél magasabb.

Délről egyelőre a szakadár államokat támogatnák

Gyorsan nyomultak előre az orosz csapatok a már korábban annektált Krím-félsziget felől északkeleti és északnyugati irányban. Északkelet felé Mariupol a cél, ami jelentős kikötőváros. Itt heves harcok dúltak. A Mariupol mellett fekvő Szartana és Bugasz falvak orosz bombázásában görög állampolgárok is meghaltak. Mariupol stratégiai jelentősége abban van, hogy az elfoglalása szárazföldi hidat hozna létre a Krím és a két oroszbarát szakadár régió között.

Oroszország vasárnap azt állította: bekerítette a Mariupoltól nyugatra fekvő Berdjanszk városát. Az ukrán erők azonban heves harcok után megtartották Herszon városát. Úgy tűnik, az orosz hadsereg egyelőre leállította az Odessza elleni támadást.

Félő azonban, hogy ez sem fog elmaradni, hiszen az invázió előtti napokban Oroszország harckocsik, páncélozott járművek és gyalogság partraszállására alkalmas hajókat telepített nemcsak az Azovi-tengeren, de a Fekete-tengeren is.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!