Szijjártó az ENSZ vezetőivel tárgyal arról, hogyan lehetne tárgyalóasztalhoz ültetni a háborús feleket

2022. február 26. – 17:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A külügyminiszter adott egy villáminterjút a köztévének, amelyben többek között megerősítette, hogy mostanáig két kárpátaljai halálos áldozatot jelentettek, egyikük egy magyar férfi. De beszélt arról is, hogy szerinte a mostani helyzetben kiderült, hogy „a magyar baloldal veszélyt jelent Magyarországra”. Az interjú kivonata itt olvasható, a teljes videó pedig a Facebookon érhető el.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!