Macron súlyos következményekre figyelmeztette a francia gazdákat

2022. február 26. – 09:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrajnai háború és a nyugati hatalmak által bevezetett, Oroszországot sújtó szankciók maradandó és súlyos következményekkel fognak járni a francia mezőgazdasági ágazatra nézve, mondta a francia elnök, Emmanuel Macron szombaton egy párizsi agrárrendezvényen.

A kereskedelmi korlátozások érintik majd az olyan francia áruk exportját, mint például a bor vagy a gabona, míg az energiaárak emelkedése az állattartókra mér komoly csapást. Macron szerint kidolgoznak egy tervet, lesznek intézkedések a gazdák megsegítésére.

(Reuters)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!