Az Európa Tanács felfüggesztette Oroszország képviseleti jogát az intézményeiben

2022. február 26. – 01:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága a Tanács alapokmányával összhangban úgy határozott, hogy az Ukrajna elleni hadművelete miatt átmenetileg azonnali hatállyal felfüggeszti Oroszország képviseleti jogát a Miniszteri Bizottságban és a Tanács Parlamenti Közgyűlésében. Az elfogadott határozat azt jelenti, hogy Oroszország továbbra is tagja marad az Európa Tanácsnak, és részes fele marad az Európa Tanács vonatkozó egyezményeinek, köztük az Emberi Jogok Európai Egyezményének.

Az Európa Tanács egy regionális, nemzetközi szervezet, amely 1949-ben jött létre laza, kormányközi együttműködésként. Székhelye Strasbourg, és szemben a hasonló nevű társaival, az Európai Tanáccsal és az Európai Unió Tanácsával, nem az Európai Unió intézménye. (MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!