Putyin kész tárgyalódelegációt küldeni Minszkbe, hogy Ukrajnával egyeztessen az ország demilitarizációjáról

2022. február 25. – 14:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Moszkva kész képviselőket küldeni a belarusz fővárosba, Minszkbe, hogy tárgyaljanak Kijevvel – jelentette Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője alapján a RIA-Novosztyi orosz állami hírügynökség.

Ez Volodimir Zelenszkij korábbi felhívására válasz – az ukrán elnök pénteken kérte Moszkvát, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz. Az orosz válasz a Kijevre nehezedő egyre nagyobb nyomás közben érkezett, orosz csapatok ugyanis egyre közelebb járnak az ukrán főváros központjához.

A tárgyalás orosz szempontból Ukrajna semleges státuszáról, illetve az ország demilitarizációjáról szólna, tehát valójában nem arról, ami miatt Zelenszkij a tárgyalásokat kezdeményezte.

A helyszínként választott Minszk azért jelentős, mert itt írták alá azokat a megállapodásokat, amelyek célja a 2014-ben kitört kelet-ukrajnai konfliktus lezárása volt. Az ukrajnai invázióval Oroszország vezetője felrúgta ezeket a megállapodásokat. Korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt mondta, hogy addig nem lehet tárgyalásokat folytatni, amíg az ukrán hadsereg nem teszi le a fegyvert. (BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!