NATO-főtitkár: A Kreml céljai nem korlátozódnak Ukrajnára

2022. február 25. – 19:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Stoltenberg azt mondta, a világ felelősségre fogja vonni Oroszországot és Fehéroroszországot a tetteikért. „Oroszországot mint agresszort, Belaruszt mint a segítőjét”. Beszélt arról is, hogy „a Kreml céljai nem korlátozódnak Ukrajnára”.

Szerinte a szervezet már korábban telepített a térségbe gyorsreagálású csapatokat. Több mint 100 vadászrepülőgép van szolgálatban mintegy harminc védelmi térségben Európában, továbbá több mint 120 hajó is ilyen feladatokat lát el. És a térségben van három repülőgépanyahajó is, a kíséreteikkel együtt.

Hangsúlyozta, hogy a szövetség megvédi „a NATO minden egyes centiméterét”, és továbbra is támogatást nyújtanak Ukrajnának, valamint a régió más, Oroszország által fenyegetett országainak – köztük Grúziának, Moldovának és Boszniának.

A NATO vezetője már korábban világossá tette, hogy nem fognak csapatokat küldeni Ukrajnába, amely nem tagja a szövetségnek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!