Kalasnyikovot mutogatott a CNN élő adásában a volt ukrán elnök

2022. február 25. – 14:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Petro Porosenko volt ukrán elnök egy csapat fegyveres katona társaságában jelentkezett be a CNN élő adásába péntek délelőtt. Porosenko egy kijevi fegyverraktár előtt állva azt mondta, az ukránok készek bármi áron megvédeni a hazájukat, majd szemléltette is, hogy milyen fegyvereket tudnak adni az önkénteseknek.

„Mindenkinek meg kell értenie, hogy Putyin nem Ukrajna, hanem az egész világ ellen hirdetett háborút” – mondta a volt ukrán elnök, aki szerint országának szüksége van a Nyugat segítségére, beleértve a szankciókat, Oroszország kizárását a SWIFT globális bankközi fizetési rendszerből, valamint az orosz repülőgépek és hajók kitiltását az EU és a NATO területéről.

Porosenko köszönetet mondott az Egyesült Államoknak és az Egyesült Királyságnak is a fegyverek biztosításáért. A volt elnök szerint Putyin sosem fogja elfoglalni Ukrajnát. „Nem számít, hány katonát öl meg, hány rakétája van, hány atomfegyvere van, mi, ukránok szabad emberek vagyunk, akiknek nagyszerű jövőjük van Európában” – mondta.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!