A Klicsko fivérek készek fegyvert ragadni

2022. február 25. – 10:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kész fegyvert ragadni Ukrajnáért az Oroszország ellen vívott „véres háborúban” Vitalij Klicsko a testvére, Volodimir oldalán, aki korábban szintén ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó volt, írja az MTI.

Vitalij Klicsko, aki 2014 óta Kijev polgármestere, az ITV brit kereskedelmi televízió Jó reggelt, Nagy-Britannia! (Good Morning Britain) című pénteki műsorában mondta, hogy kész harcolni.

„Nincs más választásom, ezt kell tennem. Harcolni fogok”

– mondta az 50 éves, többszörös világbajnok bokszoló. Vitalij Klicsko hangsúlyozta, hogy az ukrán főváros veszélyben van, és a legfontosabb most a rendőrséggel és hadsereggel együttműködni a kritikus infrastruktúra, a lakossági áram-, gáz- és vízszolgáltatás biztosítása érdekében. Hozzátette, hogy a civilek készek katonákként megvédeni Kijevet.

A Klicsko fivérek – Fotó: Gleb Garanich / Reuters
A Klicsko fivérek – Fotó: Gleb Garanich / Reuters

Testvére, Volodimir Klicsko már február elején jelentkezett a tartalékos hadseregbe. „Erős az ukrán nép. Hű marad magához ebben a szörnyű megpróbáltatásban. Ez egy szuverenitása és békére vágyó nép, amely testvéreként tekint az orosz népre. Tudja, hogy lényegében ők nem akarják ezt a háborút. Az ukrán nép a demokráciát választotta. De a demokrácia egy törékeny rendszer. A demokrácia nem képes megvédeni önmagát, a polgárok akaratára, mindenki elkötelezettségére van szüksége ehhez. Alapvetően nincs demokrácia demokraták nélkül” – írta csütörtökön LinkedIn mikroblogján.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!