Biden: Putyin a volt Szovjetuniót akarja visszaállítani

2022. február 24. – 21:31

frissítve

Biden: Putyin a volt Szovjetuniót akarja visszaállítani
Joe Biden sajtótájékoztatót tart a Fehér Házban – Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A támogatóinknak köszönhetően nagy létszámban percről percre és a helyszínről is tudunk tudósítani a háborúról. Ha fontosnak tartod a munkánkat, legyél te is a támogatónk!

Az ukrajnai orosz invázió fejleményeit percről percre közvetítjük ebben a cikkben.

Joe Biden amerikai elnök sajtótájékoztatót tartott csütörtök este, ahol súlyos szankciókat jelentett be Oroszország ellen. A sajtótájékoztató elején Biden arról beszélt, hogy „Putyin az agresszor, ő választotta ezt a háborút, és most felelni fog a következményekért”. Biden szerint az oroszok az USA minden megkeresését elutasították a békés megegyezésre az elmúlt hetekben, az invázióval pedig megsértették a nemzetközi jogot.

Ezután bejelentette, hogy az invázióra válaszul súlyos szankciókat vezetnek be orosz bankok ellen. Többek között teljes körű blokkoló szankciókat vezetnek be Oroszország négy nagy pénzintézete ellen. Ez az intézkedés befagyasztja az érintett bankok minden, az amerikai pénzügyi rendszerrel érintkező vagyonelemét, és megtiltja az amerikai személyeknek, hogy velük üzleteljenek.

Biden szerint „az orosz agresszió nem maradhat megválaszolatlanul”. Putyinnak „ördögi víziója van” a világ jövőjéről, fogalmazott az amerikai elnök. Az elnök szerint az orosz elnöknek „sokkal nagyobb ambíciói vannak”, amelyek messze túlmutatnak Ukrajna határain.

„Valójában a volt Szovjetuniót akarja visszaállítani”

– jelentette ki Biden.

Az amerikai elnök kijelentette, hogy az USA a NATO „minden centiméterét” meg fogja védeni, de Ukrajnába nem vezényelnek csapatokat. Biden úgy fogalmazott, hogy az amerikai erők nem vesznek részt és nem is fognak részt venni az Oroszországgal folytatott ukrajnai konfliktusban.

„Erőink nem azért mennek Európába, hogy Ukrajnában harcoljanak, hanem azért, hogy megvédjék és megnyugtassák kelet-európai NATO-szövetségeseinket” – mondta. Elrendelte amerikai csapatok Németországba vezérlését, valamint növelik a NATO-csapatok számát a szövetség keleti határállamaiban: Észtországban, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában.

A szintén keleti határállam Magyarországot nem említette az amerikai elnök.

Az elnök újságírói kérdésre kijelentette, hogy nem tervez beszélni Putyinnal, az amerikai–orosz diplomáciai kapcsolatokban teljes a törés. Viszont magabiztos, hogy a most bejelentett szankciók elegek lesznek Putyin megállítására. Az orosz elnök elleni közvetlen szankciók továbbra is „napirenden vannak”. Arra a kérdésre azonban, hogy miért nem szankcionálja már ma Putyint, nem volt hajlandó válaszolni.

Figyelemreméltó volt, hogy Biden nem jelentette be Oroszország kizárását a Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Telekommunikációs Társaságból, az angol rövidítésével SWIFT néven hívott nemzetközi bankközi elszámolási rendszerből, mely gyakorlatban azt jelentené, hogy az orosz bankszektort levágják a globális pénzügyi rendszerről, ami jelentősen megnehezíthetné az olajexportot és általában véve az ország finanszírozását. Biden azonban újságírói kérdésre kijelentette, hogy ez azért nem gond, mert a most bejelentett szankciók túl is mennek a SWIFT-ből való kizárás várható hatásain.

Az Oroszország elleni pontos szankciókat a Fehér Ház sajtóközleményben tudatta a sajtótájékoztatót követően:

  • Megszakítják Oroszország legnagyobb pénzintézetének, a Sberbanknak és 25 leányvállalatának az amerikai pénzügyi rendszerrel való kapcsolatát.
  • Teljes körű blokkoló szankciókat vezetnek be Oroszország második legnagyobb pénzintézete, a VTB Bank (VTB) ellen, beleértve 20 leányvállalatát is. Ez az intézkedés befagyasztja a VTB minden, az amerikai pénzügyi rendszerrel érintkező eszközét, és megtiltja az amerikai személyeknek, hogy velük üzleteljenek.
  • Ugyanilyen, teljes körű blokkoló szankciókat vezetnek be három másik jelentős orosz pénzintézettel, a Bank Otkritievel, Sovcombank OJSC-vel és Novikombankkal, valamint 34 leányvállalatukkal szemben is.
  • Új adósság- és tőkekorlátozásokat vezetnek be a tizenhárom befolyásos orosz nagyvállalat és szervezet ellen. Az érintett vállalatok: Sberbank, AlfaBank, Credit Bank of Moscow, Gazprombank, Russian Agricultural Bank, Gazprom, Gazprom Neft, Transneft, Rostelecom, RusHydro, Alrosa, Sovcomflot és Russian Railways.
  • További teljes blokkoló szankciókat vezetnek be az orosz elit legbefolyásosabb tagjai és családtagjaik ellen.
  • 24 belarusz magánszemély és szervezet ellen is szankciókat vezetnek be az Ukrajna elleni invázió támogatása miatt. Ezek között szerepel két jelentős belarusz állami tulajdonú bank, kilenc védelmi cég, valamint hét, a rezsimhez kapcsolódó tisztviselő.
  • Korlátozzák szinte valamennyi amerikai termék és bizonyos amerikai eredetű szoftverek, technológiák vagy berendezések felhasználásával külföldi országokban gyártott termékek katonai célú, oroszországi importját.
  • Megtagadják érzékeny technológiák oroszországi importját, amely elsősorban az orosz védelmi, repülési és tengerészeti ágazatot célozza, hogy elvágják Oroszország hozzáférését a csúcstechnológiához.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!