Harkivban pánik van, Kramatorszkban nyugalom

2022. február 24. – 08:28

frissítve

Harkivban pánik van, Kramatorszkban nyugalom
Fekete füst emelkedik a Harkivhoz közeli repülőtér területe felől 2022. február 24-én reggel – Fotó: Aris Messinis / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Háborút indított Oroszország Ukrajna ellen, robbanásokról számolnak be Harkivból és Kijevből is, miközben az orosz támogatást élvező szakadárok is aktivizálták magukat Luhanszk és Donyeck megye körül.

„Mi van nálatok? Robbanásokat hallok!”

„Mi lenne, ti lőttök ránk!”

Két barátnő sms-ei csütörtök reggel az oroszországi Belgorod és az ukrajnai Harkiv között.

Az ország második legnagyobb, másfél milliós városa alig 40 kilométerre van az orosz határtól, a Telexnek nyilatkozó helyiek pánikról számoltak be.

„A benzinkút egy rémálom, rengetegen el akarják hagyni a várost. Én is tankolnék, hogy a családomat útnak indítsam, nem tudom, talán Kárpátaljára. De nem biztos, hogy sikerül” – mondta Alekszandr Horbatenko. Az egész városban dugó van, a boltokban megindult a pánikvásárlás.

Horbatenko civilben vállalkozó, három éve a Legioni Ukraini polgári önkéntes védelmi szervezet harkivi részlegét vezeti. Elmondása szerint az ukrán határt még nem lépték át az orosz erők, erősítés is érkezett oda ukrán oldalról, de „lehet, hogy a behatolás csak idő kérdése”. Először tűzerővel készítik elő a terepet – vélte. „Malinovkánál lőtték a katonai raktárakat” – mondta. Az ukrán források is országszerte több katonai raktár megsemmisüléséről számoltak be.

Ukrán tűzoltók megpróbálják eloltani a tüzet, miután légicsapás érte az ukrajnai Harkiv megyei Chuhuiv lakóparkot 2022. február 24-én – Fotó: Wolfgang Schwan / Anadolu Agency / AFP Ukrán tűzoltók megpróbálják eloltani a tüzet, miután légicsapás érte az ukrajnai Harkiv megyei Chuhuiv lakóparkot 2022. február 24-én – Fotó: Wolfgang Schwan / Anadolu Agency / AFP
Ukrán tűzoltók megpróbálják eloltani a tüzet, miután légicsapás érte az ukrajnai Harkiv megyei Chuhuiv lakóparkot 2022. február 24-én – Fotó: Wolfgang Schwan / Anadolu Agency / AFP
Ukrán tűzoltók megpróbálják eloltani a tüzet, miután légicsapás érte az ukrajnai Harkiv megyei Chuhuiv lakóparkot 2022. február 24-én – Fotó: Wolfgang Schwan / Anadolu Agency / AFP

A hadsereghez kötött önkéntes védelmi szervezet hálózata, a Teroborona lépéseiről nem tudott beszámolni, a szerveződő civilek védelmi szervezetei viszont már küldtek jelentést, hogy „aki tud lőni”, az a nemzeti gárdát keresse fel.

„Messziről hallatszanak a lövések, és látni lehetett a levegőben, hogy a légvédelmi gépágyúk kilőnek valamit” – mondta Horbatenko az ukrán légvédelmi aktivitásról. (Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán katonai repülőtereket és a légelhárítást az orosz erők már kiiktatták, bár erről egyelőre nem jött megerősítés ukrán oldalról.) „Luhanszkban állítólag egy helikoptert és több repülőt is leszedtek a mieink” – mondta Horbatenko.

A harkivi repülőteret már szerdán elbarikádozták, teherautókkal töltötték meg a leszállópályát, hogy ne szállhassanak le az orosz erők gépei. A területet az ukrán hadsereg védelmi erői megerősítették.

Eközben Harkivtól 180 kilométerre délkeletre, Donyeck megye ukrán ellenőrzésű felében egyelőre nyugalomról számoltak be. A 120 ezres Kramatorszkban állítólag üzemanyag is van, és nincs pánik. Márpedig ez a terület arra a részre esik, amelyre az Oroszország által hétfőn elismert szakadár Donyecki Népköztársaság igényt tart, így Harkivon kívül az elsők között lehet szárazföldi összecsapások színhelye. A Telex forrása a szakadár állam határán lévő Avgyijivka helyzetéről nem tudott beszámolni, annyit mondott, hogy hajnalban a Kramatorszkig tartó úton nyugalom volt, és mérsékelt forgalom.

Az orosz támogatást élvező donyecki szakadárállamban is zajlik a civilek evakuálása 2022. február 24-én – Fotó: Ilja Pitalev / Szputnyik / AFP
Az orosz támogatást élvező donyecki szakadárállamban is zajlik a civilek evakuálása 2022. február 24-én – Fotó: Ilja Pitalev / Szputnyik / AFP

Kramatorszkban lövések sem hallatszanak, igaz, a szomszédos település egyik pontjáról füst szállt fel – mondta a helyi forrás, aki egyelőre nem tervezi, hogy elhagyná a várost, és szerinte a jelek szerint tömegesen ennek most nincs is jele.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!