Perelhetik Trumpot a rendőrök a Capitolium ostroma miatt

2022. február 18. – 23:30

Másolás

Vágólapra másolva

Lehet polgári eljárásokat folytatni Donald Trump ellen amiatt, hogy a gyanú szerint a volt elnök hergelte fel a tömeget a Capitolium ostromára tavaly januárban, miután elbukta az elnökválasztást. Ezzől egy washingtoni szövetségi bíró döntött pénteken. Trumpnak egy másik ügyben is vádakkal kell szembenéznie: az amerikai kormány levéltára nyilvánosságra hozta, hogy a volt elnök egyszerűen hazavitte az elvileg szigorú iratkezelési szabályok szerint kezelt minősített iratokat, más hivatalos papírokat pedig széttépett olvasás után, amiket aztán a munkatársai próbálták összeragasztani.

A tavaly január 6-i washingtoni ostrom képei beleégtek az amerikai emlékezetbe, de miután a szenátusban elbukott a Trump elleni impeachmentkezdeményezés, úgy tűnt, a volt elnök jogilag nem lesz felelősségre vonható. Ezt árnyalja most egy pénteken nyilvánosságra hozott állásfoglalás egy washingtoni szövetségi bíró, Amit Mehta tollából. A 112 oldalas szakvélemény szerint Trump akkori beszédeiben kollektív cselekvésre szólította fel a híveit, hogy „harcoljanak a közös ügyért”, ami a bíró értelmezésében kimerítheti a civil összeesküvés fogalmát – írja a CNN.

Mehta állásfoglalásának jelentősége, hogy ezzel zöld utat adott azoknak a polgári eljárásoknak, melyek Trump felelősségét firtatják. Eszerint az impeachment-ljárás sikertelensége dacára a volt elnök polgári perekben még felelősségre vonható lehet a tavaly január 6-i események miatt. Márpedig három ilyen eljárást is kezdeményeztek: kettőt demokrata párti politikusok, egyet pedig azok a rendőrök, akik elvileg a Capitoliumot védték azon a napon. Mehta döntése után a három ügy tovább mehet a bizonyítékgyűjtési és a bírósági szakaszba.

Közben egy másik ügyben is új vádak fogalmazódtak meg Trumppal szemben, igaz, ezek egyelőre még nem jogi jellegűek. A washingtoni szövetségi kormányszervek hivatalos levéltára már hosszabb ideje igyekszik összegyűjteni a Trump elnöksége alatti iratokat, ahogy azt minden elnöki periódusban máskor is szokták tenni. Ezúttal azonban meggyűlik a bajuk Trump sajátos iratkezelési szokásaival. Mint pénteken a levéltár a saját oldalán közzétette, Trump floridai lakóhelyéről 15 olyan dobozt kaptak, melyben minősített iratok is voltak. A dobozokat Trump ügyvédei eleve csak hosszas vita után adták át, miután azokat a Fehér Házban nem találták. Az iratok mellett olyan ajándékok is voltak a dobozokban, melyeket Trump az Amerikai Egyesült Államok elnökeként kapott. Ezek a törvények szerint nem az ő magántulajdonát képezik, hanem a Fehér Házat illetik.

A minősített iratokat elvileg szigorú szabályok szerint kell kezelni és tárolni, az, hogy egy elnök egyszerűen hazaviszi a dobozokat, ennek alapvetően ellentmond. A levéltár ezért most az amerikai igazságügyi minisztériumhoz fordult, hogy együtt tekintsék át a titkosított iratokat – írja a New York Times.

Arról már korábban is több beszámoló volt, hogy Trump olvasás után időnként egyszerűen széttépte a munkatársaitól kapott iratokat, feljegyzéseket, hivatalos leveleket – állítólag az is előfordult, hogy a vécén húzta le azokat, ami csak akkor derült ki, amikor egyszer komolyabb dugulás volt a Fehér Házban. Minden elnöki irat, ezeket is beleértve, az amerikai törvények szerint megőrizendő, majd a levéltárnak átadandó –, ha nem járt el kellő gondossággal, Trump ezzel akár bűncselekményt is elkövethetett. Ugyanez még a volt elnök és szűkebb csapata közösségi médiás aktivitására is vonatkozik, melyet szintén a maga teljességében archiválni kellett volna – a levéltár munkatársai szerint azonban ez nem automatikusan történt, ezért félő, hogy például az elnök utólag törölt tweetjei elvesztek az utókor számára.

Egy nappal korábban, csütörtökön egy másik bírói döntés is kellemetlenül érinthette Trumpot: eszerint az amerikai exelnöknek és két gyerekének eskü alatt kell kérdésekre válaszolniuk az adócsalás gyanúja miatt vizsgált Trump Organization ügyében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!