De mi ez a Transindex, ahol politikai okokból felmondtak az erdélyi magyar újságírók?

2022. február 17. – 12:35

De mi ez a Transindex, ahol politikai okokból felmondtak az erdélyi magyar újságírók?
A Transindex munkatársai a lap szerkesztőségében a felmondás napján – Fotó: Tóth Helga / Transindex
Vig Emese
Vig Emese
Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Miből lett a Transindex?

A kolozsvári filozófia szakból, ahova az induló csapat egy jó része járt, Nyírő András médiaszakemberből, aki akkor, 1999 áprilisában még az Internetto, aztán már az Index első embereként pátyolgatta a projektet. Erdélyi írók kultuszműveiből, talán főként Karácsony Benőből, akinek keserédes derűjét azóta is nagyon szeretjük. A Magyar Narancs akkori frissességéből – egy ideig volt rá ingyen előfizetésünk. De leginkább abból, hogy akartunk magunknak egy saját bejáratú kis rezervátumot a romániai magyar őserdőben.

A Transindex 23 évvel ezelőtt indult, egyféle szerény startup voltunk, igaz, ezt a szót akkor még nem ismertük. Amikor 1999-ben elstartoltunk, a romániai internetes penetráció fél százalék alatt volt.

A Transindex felmondott újságíróival közösen elindítjuk a Transtelexet, egy szabad lapot erdélyieknek erdélyiektől, de nem csak Erdélyről. Egy olyan híroldalt, amelynek nem a hatalom diktál, és amely mindenkihez szól. Csatlakozz támogatóként a tervünkhöz! Bővebben itt olvashatsz róla, hogy miért vágtunk bele ebbe a nagyszabású tervbe!

Ami az infrastruktúrát illeti, volt egy 486-os és egy Pentium 100-as számítógépünk. Mindkettőt az egyik szerkesztőnk doktori ösztöndíjából szereztük be, használtan. Az első vadiúj gépünket 2003-ban kaptuk Kovács Kálmántól, aki SZDSZ-es informatikai miniszter volt, és egyben az egyetlen magas rangú magyarországi politikus, aki valaha eljött hozzánk látogatóba a szerkesztőségbe. Ráadásul akkor, amikor még a kolozsvári Monostor lakónegyed egyik tömbházlakásában volt a szerkesztőségünk. (Ez elég fontos részlet: akkoriban a kolozsvári Monostor amolyan favelahangulatú környék volt.) Az internetet a szemközti tömbházsor internetkávézójából kaptuk úgy, hogy az ablakokon, az út felett lógattuk át a szél irányába befeszülő netkábelt. Amikor megállt a lépcsőházunk előtt a három fekete, miniszteri BMW, az utcában az ablakok megteltek kíváncsiskodókkal. Miniszteri tárgyalóasztalunk nem volt, egy kartondobozt takartunk le egy kendővel, ezen szolgáltuk fel a fagyit a miniszternek. Kovács jó fej volt, megette a fagyit, amivel megkínáltuk, és nevetett egyet azon, hogy

a vécélehúzónk egy kiszuperált egér.

A Transindex mindig is markánsan más volt, mint a megszokott romániai magyar médiaintézmények. Miben is? Nagyon tudatosan próbáltunk mindig is szembemenni a teljes közéletet megbénító romániai magyar taburendszerrel. Jellemzően kipécéztünk magunknak egy-egy aktuális tabutémát, és arra „rácuppantunk”, hogy kibeszéljük. Véleményeket ütköztettünk, kerekasztalokat szerveztünk, meghívtuk a politikusokat, hogy válaszoljanak az internetezők kérdéseire.

Disputa és erdélyi tabuk

Ha nagyon őszinték akarunk lenni, ha a romániai magyar tabutémákról van szó, a jeget nem is a mi újságíróink törték meg először, hanem a 2000-ben indult online fórumunk, az azóta már üzemen kívül helyezett Disputa. Köszönjük a disputásoknak, hogy annak idején, még a Facebook-korszak előtt elvégezték a szőnyegbombázást. Hozzá kell tenni, hogy akkor még csak az elit internetezett, a Disputa-közösség egy elit hangja volt. Hasonló intézmény ma már teljesen fenntarthatatlan lenne.

Olykor össze is gyűjtöttük a legnagyobb erdélyi tabukat, listáztuk is ezeket. Csak erős idegzetűeknek ajánljuk:

2004-ben ezeket azonosítottuk, 2015-ben ezeket, 2019-ben pedig ezeket.

Már akkor kampányt folytattunk a nemi esélyegyenlőségért a politikában, amikor az RMDSZ nőszövetsége még csak nem is létezett, és amikor az a néhány női politikus az RMDSZ-ben meggyőződéssel magyarázta, egyedül a nőkön múlik a nagypolitikai részvétel, lám, ők is nők, és nekik bezzeg sikerült. Noha kellett várni rá egy évtizedet, mégis úgy érezzük, a „Nőket az RMDSZ-be” kampányunk hozzájárult a női kvóta megszavazásához.

Egy másik példa: a Kezdeményezés a pluralizmusért címmel erdélyi magyar értelmiségiek az RMDSZ-étől markánsan eltérő álláspontot fogalmaztak meg a közeledő magyarországi választásokkal kapcsolatban, és egy petíciót is elindítottak.

A romániai magyar médiában csak azt követően jelent meg itt-ott a hír, miután a román sajtó döbbenettel tematizálta a romániai magyar sajtóban általánosan bevett politikai cenzúrát, kiemelve, hogy egyedüliként a Transindex számolt be róla.

A kettős állampolgárságról: No bocsi, no harag!

A magyarországi olvasók számára valószínűleg azzal a történettel tudjuk leginkább szemléltetni azt, hogy mi volt a Transindex éthosza, ha az aktuálpolitikába a napokban visszaszivárgott 2004-es népszavazásra való reakciónkról is megemlékezünk. A „kettős állampolgársági” népszavazás érvénytelen lett, az igenek és a nemek közötti különbség pedig – romániai magyar perspektívából legalábbis – fájdalmasan kicsi volt. Az MSZP és az SZDSZ a „nem” mellett kampányolt. A romániai magyarok egy részének megalázottságérzése leírhatatlan volt. A székelyföldi panziók megduplázták az áraikat a magyarországi turisták számára, vagyis pont azokat büntették, akik számára fontos volt, hogy hozzánk utazzanak. A különféle internetes fórumokon bocsánatkérő üzenetek ezrei jelentek meg, a hangnem átment melodramatikusba. Mi ettől, ha lehet, még kínosabban éreztük magunkat.

Ebben a kontextusban indítottuk el a No bocsi, no harag! aláírásgyűjtési felületünket, mi így próbáltuk meg nem történtté tenni azt, ami megtörtént, és jelezni, hogy nem annyira tragikus mindez, mint ahogy azt a folyamatosan szimbólumpolitizálásban utazó politikusaink láttatni akarják:

Kedves pannon, ne vigasztalj, nem haragszom. Nem szeretem, ha te azt gondolod, rossz voltál velem, mert akkor nekem azt kell játszanom, hogy igazságtalanság ért, meg vagyok bántva, szerencsétlen vagyok. Pedig remekül megvagyok, hidd el, csak néha elmegy a humorérzékem, többek között attól, hogy mindenáron meg akarsz vigasztalni. Ha vigasztalsz, magadat vigasztalod, nem engem. Mit szólnál hozzá, ha én is elkezdenék bocsánatokat kérni tőled, és a nyakadra küldeném az egyik elfekvő rockzenekaromat, vagy egy kivénhedt C szériás francia zongoravirtuózt abban a reményben, hogy általuk majd jól megvigasztalódsz? Nem értenéd, mit akarok, úgy éreznéd, nevetséges vagyok – vagy ami a legrosszabb, hogy meg akarlak alázni.

Gondolj bele, ha elkezdenék pályázatot írni, amiben arra kérnék pénzt magamnak, hogy téged megvigasztaljalak. Nem éreznéd furcsán magad? Ha nem azért jössz, hogy jól érezzük magunkat, hanem azért, hogy vigasztalj, bocsánatot kérj, televízióban jól mutató gesztusokat tégy, mások amoralitásának felemlegetésével morális bónuszokat szerezz magadnak, persze gyere nyugodtan, de ne keresd a társaságom, mert idegesíteni fogsz. Ha jössz, ne beszéljünk a politikáról, mert akkor már nem lesz semmi más beszédtémánk, és kell ez nekünk?

Ezt a meglehetősen laza szöveget mégis sokan aláírták: konzervatívok, liberálisok, balosok is csatlakoztak. A történet itt még nem ért véget: sokan érezték úgy, hogy valamilyen feloldó választ kellene adni a sok negatív üzenetre, a NEM-ekre, amivel pl. magyarországi politikusok látogatását próbálták meg Erdélyben megakadályozni a népszavazás után.

Mert úgy érezték, sztenderden kívüli lenne, ha az lenne az új normális, hogy egymásba fojthatjuk a szót. Egy válaszflashmob szerveződött, ami mellé a Transindex is mellé állt. Az „IGEN-flashmob” markáns jelzése volt annak, hogy sokan közülünk úgy hiszik, hogy a magyar–magyar párbeszédet bármilyen körülmények között nyitva kell tartani. Talán többször lenne szükség hasonló flashmobokra

Ahogy nemrég közleményünkben is írtuk, a Transindex teljes stábja felmondott. Mert mindannyian észleljük, hogy az elmúlt időszakban egyre inkább beszűkültek az erdélyi magyar szólásszabadság és nyilvánosság terei.

Közel két évet küzdöttünk a fennmaradásunkért egy olyan politikailag meghatározott környezetben, amelyben a sajtó már csak két út közül választhat: vagy kapitulál, és gyakorlatilag szócsőként működik tovább különféle politikai érdekek elvárásai szerint, vagy pedig megpróbálja ellátni a feladatát, viszont ez esetben azt kockáztatja, hogy ellehetetlenítik. Mi az utóbbi utat választottuk, és most csomagolunk, mert más választásunk nem maradt.