Tömegeket figyeltek meg a Pegasussal Izraelben, köztük Netanjahu fiát is

2022. február 7. – 12:10

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli rendőrség tömegesen figyelt meg embereket és gyűjtött róluk információkat az izraeli eredetű Pegasus kémprogrammal, írja az MTI. A Kalkaliszt című izraeli gazdasági újság hétfőn arról számolt be, hogy a hatóság megfigyelt etióp zsidók és a mozgássérültek jogaiért küzdő civil tüntetőket, de megfigyelték a Netanjahu-ügyben vádlott Iris Elovitchot is, újságírókat, helyhatósági vezetőket, magas rangú minisztériumi tisztviselőket, köztük az izraeli Pénzügyminisztérium munkatársait, üzletembereket anélkül, hogy bírósági végzésük lett volna ennek használatára. A volt miniszterelnök tanácsadóinak, valamint fiának, Avner Netanjahunak az okostelefonjára is telepítették a kémprogramot, de a törvénytelen telepek felszámolása előtt kémprogramot telepítettek a ciszjordániai telepesek készülékeire is.

Benjamin Netajahu és fia, Avner – Fotó: GIL COHEN-MAGEN / AFP
Benjamin Netajahu és fia, Avner – Fotó: GIL COHEN-MAGEN / AFP

A rendőrségen „technológia és adatorientált rendészeti tevékenység” címen tartották számon az Ajelet Saked belügyminiszter hétfő reggeli nyilatkozata szerint „földindulást” jelentő tömeges kémszoftver-használatot. A rendőrség kedden elismerte a program nem megfelelő használatát, ám akkor a megfigyeltek körét még nem hozták nyilvánosságra.

A rendőrségi vezetők és a körzeti parancsnokok azzal érveltek, hogy korai tájékoztatásra van szükségük a tervezés érdekében, hogy meg tudják akadályozni például a nagyobb kereszteződések lezárását csúcsforgalomban vagy a tüntetések erőszakossá válását. De felhasználták a kémprogramot korrupciós, fehérgalléros bűncselekmények vagy értékpapírral elkövetett csalások elleni nyomozásoknál, magas rangú köztisztviselők megfigyelésére, ha sajtónak kiszivárogtatásokkal vádoltak valakit, vagy titkosszolgálati „adathalászatra” gyanakodtak.

Hétfőn Jichák Hercog államelnök, Jakov Sabtaj rendőrfőkapitány, és számos politikus és miniszter – a közbizalom visszaszerzése érdekében – állami vizsgálóbizottságot követelt az ügy felderítésére. Omer Barlev, a rendőrséget felügyelő izraeli belbiztonsági miniszter pedig már ígéretet is tett egy kormányzati vizsgálóbizottság felállítására. Azt mondta, hogy a bizottság mélyrehatóan feltárja majd az állampolgári jogok és a magánélet sérelmét a kérdéses időszakban. Kiemelte, hogy az esetleges törvénysértések nem az ő, hanem elődei, korábbi kormányok idején történtek.

Mik a Pegasus-ügy hazai vonatkozásai?

A Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként derítette ki, hogy évekkel ezelőtt elkezdték használni magyar célszemélyek ellen is az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, és a célpontként kiválasztott emberek között voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is. Erről először 2021 nyarán számoltak be a Telexen. A témában azóta számtalan cikk született, ezeket ide kattintva találja meg, a Direkt36 legfrissebb anyagát pedig erre a linkre kattintva olvashatja el.

Az ügyben a TASZ Magyarországon, Strasbourgban és Izraelben is eljárásokat kezdeményez. Nemrég a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az ügyben hivatalból indított vizsgálatot, melynek eredménye nemrég lett meg. E szerint több olyan embernél is alkalmazta a Pegasust a nemzetbiztonsági szakszolgálat, akiknek a neve az elmúlt hónapokban megjelent a sajtóban – erről beszélt Péterfalvi Attila, a szervezet elnöke. Az érintettek nevét és számát nem árulta, árulhatta el, ezek ugyanis titkos információk. Százas nagyságrendű esetet vizsgált meg a NAIH, ezek mindegyike megfelelt minden törvényességi kritériumnak. És még egy különösen súlyos dolog derült ki: A megfigyelések indokaként nemzetbiztonsági kockázatra hivatkoztak a megrendelők, közölte az adatvédelmi biztos.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!