Az FBI is beszerezte a Pegasus kémszoftvert, de állítólag nem használták

2022. február 2. – 22:10

Másolás

Vágólapra másolva

Az FBI is beszerezte az NSO Group Pegasus kémszoftverét – írja a nyomozóiroda közleménye alapján a Guardian. Állításuk szerint egy nyomozáshoz sem használták, csak korlátozott hozzáférést vettek, hogy kipróbálják és felmérjék a terméket.

Erre szerintük azért van szükség, hogy fel tudjanak készülni arra, ha esetleg a szoftver rossz kezekbe kerül.

A New York Times írt először arról, hogy az FBI is megegyezhetett az NSO Grouppal. 2019-ben, a Trump-kormány alatt szerezhették be a kémszoftvert. Ehhez képest a jelenlegi kormány novemberben szankciókat vezetett be az NSO Grouppal szemben.

Egy névtelenséget kérő forrás azt mondta a Guardiannek, hogy az USA nehezen egyezett meg a gyártóval, ugyanis az NSO egy olyan eszközt épít általában az eladott termékbe, amivel követni tudják, ha a vevő például más országban veti be. Az FBI ezt elvileg nagyon nem szerette volna, ezért húzódtak el a tárgyalások. Azt sem akarták, hogy a gyártó technikusai szereljék be náluk a technológiát, amit nem is akartak integrálni a saját rendszereikbe.

Végül elvileg abban egyeztek meg, hogy egy nagy tárolóban tartják. Az NSO nem válaszolt a lap ezzel kapcsolatos kérdéseire. A forrás szerint az FBI egy pénzügyi közbenjáró segítségével ütötte nyélbe az üzletet, hogy ne lehessen könnyen a nyomozóirodához kötni a szoftvert. Az FBI sem válaszolt kérdésekre. Az anonim forrás szerint nem használták a szoftvert, elvileg be sem kapcsolták, de mégis meg akarták újítani a licencet.

„Ez egy egyéves tesztprojekt volt, nagyjából 5 millió dollárba került, és újabb 4 millióért újították meg. De nem használták”

– mondta a Guardian forrása.

Júliusban jelent meg az első cikk arról, hogy egy nemzetközi tényfeltáró csapat (amely magyar tagja a Direkt36) az Amnesty International jogvédő szervezettel közösen hozzájutott egy, az NSO ügyfeleinek tevékenységével kapcsolatos adatbázishoz. Ebben több mint 50 ezer olyan telefonszám szerepel, amelyeket a tényfeltáró projekt kutatásai szerint az NSO-ügyfelek megfigyelési célpontként választottak ki 2016-tól kezdve a világ több mint 50 országából. Köztük volt Magyarország is, a listán újságírók, kormányzati szereplők, ellenzéki politikusok, ügyvédek és üzletemberek telefonszáma is rajta van, többeknek bizonyítottan feltörték a telefonját a Pegasus nevű kémszoftverrel.

Ha többet is szeretne olvasni a Pegasus-ügyről, itt találja a cikkeinket a témában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!