A Pegasus-üggyel foglalkoztak az Európai Parlamentben, de a fideszes EP-képviselő ledobta a mindent elsöprő érvet, miért nincs itt semmi látnivaló

2022. február 2. – 09:00

Másolás

Vágólapra másolva

A Pegasus-üggyel foglalkozott az Európai Parlament illetékes szakbizottsága, ahol meghallgatták az ügy feltárásában, és a lehallgatásban is érintett Panyi Szabolcsot, a Direkt36 újságíróját, és ahol felszólalt a fideszes EP-képviselő, Hidvéghi Balázs is, aki sosem találná ki, mivel válaszolt a felmerülő aggályokra. Az ülésről a Hvg.hu, és a Népszava is beszámolt.

Az ügyről pár napja írtunk friss információkat: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálatának hétfőn nyilvánosságra hozott eredménye szerint több olyan embernél is alkalmazta a Pegasust a nemzetbiztonsági szakszolgálat, akiknek a neve az elmúlt hónapokban megjelent a sajtóban, de Péterfalvi Attila, a szervezet elnökének elmondása szerint minden vizsgált eset törvényes volt, és a megfigyelések indokaként nemzetbiztonsági kockázatra hivatkoztak a megrendelők.

A megfigyelési botrányról szóló EP-meghallgatáson Panyi Szabolcs egyrészt beszámolt a nemzetközi projektről, amiben feltárták a Pegasus szoftverrel történt visszaéléseket, elmondta, hogy 200-nál is több újságírót figyeltek meg így, és 10 európai ország érintett. És hiába a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni harc eszköze a kémszoftver, mégis újságírókat, ellenzéki politikusokat, gazdasági szereplőket figyeltek meg vele.

Panyi arról is beszélt, hogy teljesen abszurd, hogy a NAIH, miközben mindent törvényesnek talált a lehallgatásokban, azok ellen tett feljelentést, akik a törvénytelen lehallgatások feltárásában részt vettek. Szerinte ezek után az újságírók bizalmas forrásait, a törvénytelenséget feltáró bejelentőket visszatarthatja a retorziótól való félelem. „Panyi szerint máris vannak jelei annak, hogy a kormány fel fogja használni a telefonokról leszedett információkat a választási kampányban” – írja a Népszava.

A képviselők közül többen is azt szorgalmazták, hogy az Európai Parlament állítson fel egy vizsgálóbizottságot, és az a kérdés is felmerült, hogy az Európai Bizottság miért nem lép fel a jogsértések ellen. Sőt, azt is felvetették, talán érdemes elgondolkodni azon, hogy az ilyen termékekre, mint ez a kémszoftver, importkorlátozást is be lehetne vezetni.

A vizsgálóbizottság felállítását egy képviselő nem támogatta, és hát a többi dologban sem értett egyet a felszólalókkal, ez pedig Hidvéghi Balázs volt, a Fidesz-KDNP EP-képviselője, aki előrántotta a legerősebb érvét az egésszel szemben:

Gyurcsány.

Hidvéghi szerint a Fidesz 2010-es választási győzelme óta nem volt Magyarországon illegális megfigyelés, sokkal inkább azt az időszakot kellene vizsgálni, amikor „elvtársuk, Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök” – idézi a Hvg.hu és hozzátette, hogy akkor a nemzetbiztonsági szolgálat bűnözőkkel tartott kapcsolatot, hogy a jelenlegi miniszterelnökre terhelő bizonyítékokat gyűjtsenek.

Panyi Szabolcs úgy válaszolt Hidvéghinek, hogy a saját elvtársait kellene megkérdeznie, „hogy amikor az ő lehallgatását a korrupcióval gyanúsított Völner Pál államtitkár engedélyezte, akkor azt önszántából vagy külső hatásra tette-e” – írja a lap.

A témával március 31-én újra foglalkoznak az EP-ben.

Júliusban jelent meg az első cikk arról, hogy egy nemzetközi tényfeltáró csapat (amely magyar tagja a Direkt36) az Amnesty International jogvédő szervezettel közösen hozzájutott egy, az NSO ügyfeleinek tevékenységével kapcsolatos adatbázishoz. Ebben több mint 50 ezer olyan telefonszám szerepel, amelyeket a tényfeltáró projekt kutatásai szerint az NSO-ügyfelek megfigyelési célpontként választottak ki 2016-tól kezdve a világ több mint 50 országában. Köztük volt Magyarország is, a listán újságírók, kormányzati szereplők, ellenzéki politikusok, ügyvédek és üzletemberek telefonszáma is rajta van, többeknek bizonyítottan feltörték a telefonját a Pegasus nevű kémszoftverrel.

Ha többet is szeretne olvasni a Pegasus-ügyről, itt találja a cikkeinket a témában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!