Karanténba vonul Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök

2022. január 29. – 17:57

Másolás

Vágólapra másolva

Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök bejelentette, hogy önkéntes karanténba vonul, miután koronavírussal fertőzött személlyel találkozott – írja az MTI az AP amerikai hírügynökségre hivatkozva.

A kormányfő az északi sziget egyik legészakibb pontjáról, Kerikeri városából repült Aucklandbe január 22-én, és a fedélzeten volt a fertőzött ember is. Cindy Kiro főkormányzó, az új-zélandi államfő szintén ezen a repülőgépen utazott, és ő is önkéntes karanténba vonult.

Jacinda Ardern a családjával egy 2018-as New York-i eseményen – Fotó: Carlo Allegri / Reuters
Jacinda Ardern a családjával egy 2018-as New York-i eseményen – Fotó: Carlo Allegri / Reuters

Mindkét politikus hivatalos filmforgatás miatt tartózkodott az északi területen a közelgő új-zélandi nemzeti ünnep, a februári 6-i Waitangi Nap alkalmából.

„A miniszterelnöknek nincsenek tünetei és jól van” – írta a kormányfői hivatal. A miniszterelnökön „az egészségügyi minisztérium ajánlásával összhangban azonnal gyorstesztet végeznek, és keddig karanténban marad”.

Jacinda Ardern egyébként a múlt héten az esküvőjét is a járvány miatt halasztotta el. Azt mondta, egyelőre nem tartják meg az esküvőt, mert ő sem élvez előjogokat a többi új-zélandi állampolgárral szemben.

Az egészségügyi hatóságok munkatársai most, szombaton egy tucat légijárattal kapcsolatban jelezték, hogy egy vagy több fertőzött személy is utazott rajtuk. A tisztségviselők szerint a genetikai vizsgálatok vasárnapra készülnek el, és várhatóan az omikron variáns jelenlétét mutatják ki a fertőzött személy szervezetében.

Új-Zéland komoly lezárások árán elejét vette a világjárványnak, az ötmilliós országban mindeddig 52 halálesetet és 15 ezer fertőzést regisztráltak. A delta variáns megjelenése óta azonban a kormány elsődleges célja az volt, hogy minél magasabb átoltottságot érjen el. Az Our World in Data adatai alapján Új-Zélandon 76,25 százalék kapott két oltást, és közel 20 százalék kapott harmadik dózist is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!