Húszezer, kokainnal teli kókuszdiót foglaltak le a hatóságok Kolumbiában

2022. január 27. – 22:22

Másolás

Vágólapra másolva

A világ egyik drognagyhatalmaként Kolumbiában mindennaposnak számítanak a kolosszális drogfogások, az ország ügyészsége azonban csütörtökön egy egészen szokatlan esetről számolt be. A kolumbiai nyomozók egy Olaszországba tartó szállítmányban bukkantak rá közel húszezer olyan kókuszdióra, amelyekben a vizet folyékony kokainra cserélték – derült ki a hivatalos ügyészségi közleményből.

Mint írták, a szállítmányt azután kezdték el vizsgálni, hogy a reptéri átvilágítás során néhány kókuszdió szokatlanul sűrű volt, így pedig hamar egyértelművé vált, hogy kokain van a kókuszokban. Azt azonban nem tudni, hogy pontosan mennyi drogról lehet szó, ennek megállapításához a gyümölcsöket egy speciális laborba szállították. Egyelőre az sem derült ki, hogy a kókuszok honnan származnak és ki felelős a kokain beléjük fecskendezéséért. A kolumbiai hatóságok az olasz kollégáikat is megkeresték, hátha tudnak segíteni, hogy kinek szánhatták a Genovába irányított szállítmányt.

A folyékony kokain egyébként nem kifejezetten új találmány, már több mint tíz éve is próbálkoztak azzal, hogy a drogot különféle folyadékokba juttatva próbálták meg átcsempészni a határokon. Az, hogy ezt utána egy gyümölcsbe juttatják, már elég ritka, de azért nem példa nélküli. 2016-ban például kaktuszgyümölcsökbe (sárga pitajákba) fecskendezett folyékony kokaint foglaltak le Hongkongban, amely ugyancsak Kolumbiából jutott el odáig Londonon keresztül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!