Túl sok rablás volt a buszokon, ezért most már libegővel közlekednek

2022. január 25. – 15:41

Másolás

Vágólapra másolva

Mexikóváros legveszélyesebb, egyben legforgalmasabb negyedében, Iztapalapában inkább a házak fölött siklanak, akiket korábban más tömegközlekedési eszközökön többször is kiraboltak vagy megtámadtak. Az új libegő megváltoztatta a helyiek életét, ahogy a városrész arculatát is, erről a Deutsche Welle készített riportot.

A maga 11 kilométeres hosszával a libegő a leghosszabb kabinos kötöttpálya Latin-Amerikában, ami naponta 90 ezer embert szállít abban a városrészben, ahol a harmadik legrosszabb a közúti közlekedés a latin-amerikai városok közül.

Amellett, hogy biztonságosabb is, mintha tömegközlekedéssel utaznának, időben is rengeteget, akár 30-40 percet spórolnak vele azok, akik használják.

A libegő része egy nagyobb projektnek, amivel biztonságosabbá akarják tenni a városrészt. Emellett négyszer annyi járőr és biztonsági kamera ügyel a rendre, mint korábban, 6000 festménnyel színesítették a várost, illetve épült 12 sport- és szabadidőközpont is. Az elmúlt három évben a rablások és a nők elleni erőszak száma a felére esett vissza, és Iztapalapa már nem sorolható Mexikóváros 10 legerőszakosabb körzete közé.

A videó a Deutsche Wellével való együttműködés keretében jelent meg a Telexen.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!