Nem tartotta be a maszkviselési előírásokat egy utas, útközben fordult vissza a repülője

2022. január 20. – 20:05

Másolás

Vágólapra másolva

Vissza kellett fordulnia az American Airlines Miamiból Londonba tartó járatának szerda este, miután az egyik utas nem volt hajlandó betartani a maszkviselésre vonatkozó szabályokat, írja a New York Times. A 129 utast és 14 fős személyzetet szállító gép nagyjából egy órája volt a levegőben, mielőtt visszakanyarodott, és landolt volna Miamiban.

Helyi beszámolók szerint az utasokat nem tájékoztatták arról, miért nem mehetnek tovább. „Csalódott vagyok. Nem mondtak nekünk semmit, és szerintem a légiutas-kísérőknek sem, mert ők egyre csak azt ismételgették, hogy extrém incidens történt, és muszáj visszafordulnunk” – állította az egyik utas. Egy másik szerint szintén nem kaptak semmilyen magyarázatot, csupán annyit mondtak nekik, hogy vissza kell fordulni, és egyelőre nem vihetik el a csomagjaikat. Földet érés után rendőrök várták a gép utasait Miamiban, további hatósági akcióról azonban még nem érkezett hír.

Az American Airlines rövid közleménye csak annyit tartalmaz, hogy egy zavart keltő utasról volt szó, aki nem követte az Egyesült Államok maszkviselésre vonatkozó szövetségi törvényeit. Emellett megköszönték a személyzet professzionalizmusát, és elnézést kértek az okozott kellemetlenségekért.

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal adatbázisa szerint csak idén 151 bejelentés érkezett engedetlen utasokról, ezek közül 92 maszkviseléshez kapcsolódott. Az incidensek száma 2021-ben rekordot döntött: összesen 5981 esetet regisztráltak, aminek nagyjából 72 százaléka, 4290 volt maszkokhoz köthető.

Amerikában a járvány kezdete óta komoly feszültségek forrása a maszkok viselése, illetve a maszkhordás kötelezővé tétele. A demokraták a tudományos konszenzusra hivatkozva próbálnak meg maszkokkal is küzdeni a koronavírus terjedése ellen, ám több alkalommal is republikánus ellenállásba ütköztek. Legutóbb például Joe Biden elnök Covid-ellenes rendelete vérzett el a konzervatív többségű legfelsőbb bíróságon, amely kötelezte volna a száz főnél többet foglalkoztató cégeket, hogy előírják dolgozóiknak a koronavírus elleni védőoltást vagy legalább a maszk viselését és a heti rendszeres tesztelést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!