Még idén elkezdhet csökkenni Kína lakosságának a száma

2022. január 20. – 17:36

Másolás

Vágólapra másolva

A kínai statisztikai hivatal adatai szerint idén csökkenésnek indulhat a lakosság száma az országban, írja a Science. 2021 volt zsinórban az ötödik év, amikor csökkent a születések száma Kínában, és a termékenységi ráta is hatalmasat esett. Egyes szakértők szerint ebben az is közrejátszhat, hogy a fiatal párok nem akarnak több gyereket vállalni annak ellenére, hogy 2016-ban eltörölték a hírhedt egygyerekes családi törvényt Kínában.

A potenciális kínai népességcsökkenés azért is meglepő, mert előzetesen még éppen attól tartottak a kutatók, hogy 2027-re drasztikusan megnövekszik a lakosok száma. Nem véletlen, hogy a kínai kormány sokáig drasztikus módszerekkel próbálta kordában tartani az ország népességét. Azóta viszont rájöttek, hogy a családonként egygyerekes törvény rossz hatással lenne az ország nyugdíjrendszerére és a szociális szolgáltatásokra, ami végül Kína geopolitikai helyzetét is megnehezítené. Ezért is álltak át arra, hogy családonként már két gyereket is lehet vállalni. Tavaly májusban pedig már három gyerekre emelték a korlátozást, és még anyagi támogatást is adnak azoknak a családoknak, akik két-három gyereket vállalnak.

A szakértők szerint azonban a kínai kormány ezzel az akcióval elkésett, ugyanis a népesség nagy része túlterhelt és alulfizetett, ezért egyre kevesebb pár tervez saját családot vagy második gyereket. Szintén közrejátszhat ebben a trendben az is, hogy az egyre urbanizálódó Kínában immáron a lakosság 65 százaléka valamilyen nagyvárosban él, ahol még drágább minden, így anyagilag is rizikós a legtöbb fiatalnak a több gyerek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!