Meghalt egy cseh népdalénekes, miután családja szerint direkt megfertőződött koronavírussal

2022. január 20. – 18:27

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap meghalt Hana Horka cseh népdalénekes, miután szándékosan elkapta a koronavírust, írja a Guardian. Családja szerint oltást nem akart beadatni magának, hanem a betegségből felépülve akart Covid-igazolványt szerezni, ami nélkül az országban nem lehet éttermeket vagy kulturális létesítményeket látogatni. Igazolványt csak oltottak és a betegségből gyógyultak kaphatnak.

Az Asonance népdalegyüttes 57 éves énekese pár héttel azután halt meg, hogy férje és fia, akik mindketten oltottak, karácsonykor megfertőződtek a betegséggel. Hana azonban nem izolálta magát a családjának többi tagjától, fia szerint azért, mert kifejezetten szerette volna elkapni a koronavírust.

Hana halála előtt két nappal még egy pozitív hangvételű posztot rakott ki a Facebookra, amiben jövőbeli terveit ecsetelte: „szauna, színház, koncert és egy sürgős kirándulás a tengerhez”. A posztban beismerte, hogy „nehéz volt” a küzdelem, de sikerült túlélnie a betegséget.

Fia, Jan Rek, később elmondta, hogy az anyja nem hitt a koronavírust övező különböző összeesküvés-elméletekben, egyszerűen csak jobban bízott a természetes immunitásban. Rek szerint ugyanakkor az énekes haláláért egyértelműen az oltásellenes mozgalom tehető felelőssé. „Pontosan tudom, ki befolyásolta. Szomorú belegondolni, hogy jobban hitt idegeneknek, mint a saját családjának” – mondta a Guardiannek. Reméli, hogy a történet nyilvánosságra hozatalával többeket meggyőz majd az oltás fontosságáról.

Arról, hogy miért nem jó ötlet még mindig direkt elkapni a koronavírust, itt írtunk bővebben.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!