Újabb ballisztikus rakétákat lőtt ki Észak-Korea

2022. január 17. – 08:43

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre – írja az MTI a szomszédos Dél-Korea hadseregének tájékoztatása alapján. A közlemény szerint két rakétát bocsátottak fel a Japán-tenger irányába az észak-koreai főváros, Phenjan egyik repülőteréről hétfőn.

A dél-koreai fegyveres erők vezérkara úgy gondolja, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákról van szó, amelyekről egyelőre nem lehetett tudni, milyen messzire repültek.
Az ENSZ határozatai megtiltják Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákat teszteljen, amelyek egyes típusai nukleáris robbanófej hordozására is alkalmasak. Ennek ellenére a mostani észak-koreai rakétakísérlet már a negyedik az év eleje óta. Dél-koreai szakértők szerint Phenjan katonai erőt akart demonstrálni, és azt bizonyítani, hogy képes rakétákat indítani különböző helyekről és platformokról.

Észak-Korea azt állítja, hogy pénteken két rakétát bocsátott fel egy vonatra szerelt ballisztikus rakétarendszerről. A rakétaindítás azután történt, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma újabb szankciókat vezetett be a phenjani rezsim, konkrétan öt észak-koreai személy ellen, akiket azzal vádolnak, hogy tömegpusztító fegyverekhez és országuk rakétaprogramjához szükséges árukat szereztek be. Ezt megelőzően múlt hét kedden is tartottak egy hiperszonikus rakétatesztet, amelyet Kim Dzsondun észak-koreai vezető személyesen tekintett meg.

A legújabbal együtt két héten belül négy rakétatesztet hajtott végre az ország, a BBC által idézett elemző szerint a szokatlan intenzitásban a belső nehézségek is közrejátszanak. Észak-Korea élelmiszerhiánnyal és gyengélkedő gazdasággal küzd, melynek fő oka a koronavírus távoltartása céljából elrendelt határzár, ami elvágta az országot a legfontosabb gazdasági partnerétől, Kínától (bár jelentések szerint a kereskedelem hamarosan újraindulhat a két ország között). Kim Dzsongun nemrégiben elismerte, hogy az ország „nagy élet-halál harc” előtt áll, és a katonai erő növelését ígérte, beleértve a hiperszonikus rakéták fejlesztését is.

Az országot azért sújtották szigorú nemzetközi szankciókkal, mert évek óta folytatja a rakéták fejlesztését, elsősorban a nukleáris robbanófejjel felszerelhetőkét. Az Észak-Korea és az Egyesült Államok közötti tárgyalásokon nem történt előrelépés azóta, hogy Kim Dzsongun és Donald Trump korábbi amerikai elnök 2019 februárjában Vietnamban csúcstalálkozót tartott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!