Beszédes, hogy Kim Dzsongun személyesen tekintette meg a keddi észak-koreai rakétatesztet

2022. január 12. – 06:25

Beszédes, hogy Kim Dzsongun személyesen tekintette meg a keddi észak-koreai rakétatesztet
Kim Dzsongun a keddi rakétateszten a KCNA állami média által kiadott felvételen – Fotó: KCNA via Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az észak-koreai állami média által kiadott anyagok alapján személyesen vett részt a keddi rakétateszten Kim Dzsongun, az ország vezetője, ilyenre pedig 2020 márciusa, vagyis közel két éve nem volt példa. Ez annak a jele lehet, hogy megfelelő fejlettségi szintre ért az ország hiperszonikus rakétaprogramja, írja a Guardian.

Ezt támasztja alá az is, hogy az állami média, azaz a Koreai Központi Hírügynökség (KCNA) szerdai közlése szerint a hiperszonikus siklórepülő sikerrel találta el az 1000 km-es távolságban található célpontját. „A hiperszonikus siklórepülőgép kiváló manőverezőképességét a végső próbalövés még szembetűnőbb módon igazolta” – áll az állami híradásban.

A keddi rakétateszt időpontjában elsőként csak a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága közölte, hogy fejlettebb tesztről lehetett szó, mint egy héttel korábban. A teszt miatt az Egyesült Államok nyugati partján ideiglenesen több repülőjárat felszállását is el kellett tolni elővigyázatosságból.

Észak-Korea a keddi alkalom előtt kétszer tesztelt hiperszonikus fegyvert, egyszer 2021 szeptemberében, egyszer pedig a múlt héten. A mostani kísérlet után Kim sürgette a katonai tudósokat, hogy „gyorsítsák fel az ország stratégiai katonai erejének folyamatos minőségi és mennyiségi kiépítésére és a hadsereg további modernizálására irányuló erőfeszítéseket” – jelentette a KCNA hírügynökség.

A 2022. január 11-i rakétateszt fellövéséről készített felvétel – Fotó: KNCA via Reuters
A 2022. január 11-i rakétateszt fellövéséről készített felvétel – Fotó: KNCA via Reuters

A hiperszonikus rakétákat gyakran forradalmi újításként emlegetik, mert viszonylag alacsony magasságban repülnek, és a hangsebesség ötszörösét képesek elérni, azaz óránként nagyjából 6200 kilométert tudnak megtenni. Elfogásuk éppen ezért igen nehéz a légvédelmi rendszerek számára.

Kövess minket Facebookon is!