A Stasi ügynökei éveken át megfigyelték Olaf Scholzot

2022. január 13. – 19:58

Másolás

Vágólapra másolva

Az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) állambiztonsági minisztériuma (Stasi) információkat gyűjtött Olaf Scholz jelenlegi német kancellárról, akit megfigyeltek az 1980-as években, írta meg a Bild német lap a Stasi iratanyagát kezelő szövetségi levéltártól származó adatokra hivatkozva.

Scholz akkoriban ügyvédként dolgozott és Hamburgban élt, de többször is járt az NDK-ban a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) ifjúsági szervezetének vezetőjeként, írja a Deutsche Welle.

Olaf Scholz beszédet mond a fiatal szocialisták kongresszusán 1984-ben – Forrás: Gladstone-dewiki / Wikimedia Commons (CC BY-SA 4.0)
Olaf Scholz beszédet mond a fiatal szocialisták kongresszusán 1984-ben – Forrás: Gladstone-dewiki / Wikimedia Commons (CC BY-SA 4.0)

A Bild szerint külön aktát vezettek a Stasinál Scholzról. Többek között azt írták róla, hogy komoly befolyása van, és utasították a kollégáikat, hogy könnyítsék meg Scholz és társai belépését. Azonban nemcsak az NDK-ban, hanem Hamburgban is megfigyelés alatt tartották a politikust.

A Stasi nyugati ügynökei 1978 és 1987 között legalább 19 jelentést állítottak össze Scholzról. Főleg az aktuális politikai ügyekről, például az amerikai nukleáris fegyverek nyugat-németországi állomásoztatásáról vallott nézetei érdekelték őket, írja az MTI. Az összegyűjtött információk egy részét a szovjet állambiztonsággal, a KGB-vel is megosztották a berlini irodájukban.

A Bundesarchiv csütörtökön megerősítette, hogy a Bild megkeresésére kiadták a decemberben hivatalba lépett kancellárról szóló anyagokat. Scholz is reagált a hírekre, egy Berlinben tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nem érték meglepetésként a lapban megjelent információk. „Természetesen tudok róla, hogy engem is megfigyeltek. Ez nem szép dolog, de hát ez van” – mondta erről a Mark Rutte holland miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!