Tizenötmillió euróval tartozik Irán az ENSZ-nek, elvesztette a szavazati jogát

2022. január 12. – 20:29

Másolás

Vágólapra másolva

Tagdíjtartozása miatt Irán és hét másik ország elveszítette szavazati jogát az ENSZ-ben – derül ki António Guterres ENSZ-főtitkár leveléből, amit a világszervezet közgyűlésének küldött szerdán.

Irán mellett Antigua és Barbuda, Guinea, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Pápua Új-Guinea, Szudán, Vanuatu és Venezuela járt így az AFP szerint.

A világszervezet alapokmánya szerint felfüggesztik egy ország tagságát, ha két évig elmarad az éves tagdíj befizetésével – írja az MTI. Egyes esetekben azonban a közgyűlés tehet kivételt. 2022-ben az afrikai Comore-szigetek, São Tomé és Príncipe, valamint Szomália kapott mentességet, azaz tartozásuk ellenére megtarthatták a szavazati jogukat.

A dokumentum szerint Irán 15 millió euróval (5,3 milliárd forint) tartozik a világszervezetnek, a szudáni hátralék 260 ezer euró (92 millió forint), a venezuelai pedig 35 millió euró (12 milliárd forint).