Öt helyett már kilenc áldozata van a szilveszteri milánói zaklatásoknak

2022. január 10. – 15:32

Másolás

Vágólapra másolva

A hatóságok az eddigi öt helyett már kilenc esetben vizsgálódnak a Milánóban történt csoportos szexuális zaklatások miatt – írja az MTI a milánói ügyészség közleménye alapján.

Ahogy arról mi is írtunk, két húszéves német nő arról számolt be, hogy szilveszterkor a Dóm téren zaklatták őket az ünneplés közben. Egy csoport arabul beszélő férfi körbevette a két nőt, majd lökdösni és fogdosni kezdték őket. Állításuk szerint legalább harminc férfi volt a csoportban, és hiába próbáltak védekezni, nem tudtak. Egyikük szerint volt egy pont, amikor egyszerre tizenöt kéz fogdosta őt. Az esetről valaki videót is készített.

Egy 19 éves lányt szintén több férfi zaklatott. Először azt hitte, hogy ki akarják rabolni, ezért átadta nekik a táskáját, de még azután sem hagyták békén, fogdosni kezdték. Egy másik áldozatnak részben letépték a ruháját – írja az MTI.

Giuseppe Sala milánói polgármester elítélte az esetet, és elmondása alapján együtt dolgozik a rendőrséggel azon, hogy megtalálják az elkövetőket.

A volt olasz belügyminiszter, Matteo Salvini az esetről azt írta a Twitterre, elfogadhatatlan, ami történt, és reméli, hogy 2022-ben kevesebb bűncselekmény történik majd Olaszországban.

2015 szilveszterén hasonló történt Kölnben, amikor nagy csoportba verődött férfiak tömegesen molesztáltak nőket az utcán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!