Brit bizottság: Nem szükséges a koronavírus elleni negyedik oltás

2022. január 8. – 07:53

Másolás

Vágólapra másolva

Brit szakértők pénteki állásfoglalása szerint egyelőre nem szükséges a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának alkalmazása, mivel a három vakcinaadagból álló jelenlegi oltási kurzus is sokáig jelentős védelmet nyújt – adta hírül az MTI.

A brit kormány számára oltásügyi ajánlásokat kidolgozó független tanácsadó bizottság (JCVI) péntek este ismertetett tájékoztatója leszögezi, hogy a harmadik, hatáserősítő oltási adag a korábban dominánssá vált delta és az azóta megjelent, gyorsan terjedő omikron vírusvariáns esetében is magas szintű lakossági immunitást biztosít a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos, kórházi kezelést igénylő megbetegedések ellen.

A JCVI idézte a brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett legfrissebb nagyszabású vizsgálatot, amely kimutatta, hogy jóllehet az enyhe tünetekkel járó koronavírus-fertőződés elleni védelem hatékonysága a harmadik adag beadása után három hónappal 30 százalék körüli szintre gyengül, a három vakcinadózis azonban a legveszélyeztetettebb idős korcsoportokat is tartósan 90 százalék körüli hatékonysággal védi a fertőződésből kialakuló Covid-19 betegség súlyos szövődményei ellen.

Az oltásügyi tanácsadó testület közölte: minden tényezőt megvizsgálva áttekintette, hogy milyen potenciálisan kedvező egészségügyi hatásokkal járna a negyedik oltási dózis alkalmazásának azonnali elkezdése a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokban az omikron okozta fertőzési hullámra adott válaszintézkedésként. Az állásfoglalás szerint a bizottság azt a javaslatot fogalmazta meg, hogy a nagy-britanniai oltási kampányban továbbra is a hatáserősítő, emlékeztető harmadik oltási adagok minél szélesebb körű beadása kapjon elsőbbséget, mindenekelőtt az idősebb korcsoport tagjai és a kockázati csoportokba tartozók számára.

A JCVI szerint ugyanis a negyedik dózisok – vagyis a második emlékeztető oltási adagok – alkalmazása a 80 éven felüliek és az idősotthonok lakói esetében jelenleg csak korlátozott előnyökkel járna, miközben jelentősen megterhelné a már zajló oltási programot.

A testület megállapította azt is, hogy az omikron koronavírus-variáns okozta mostani fertőzési hullám nagyon gyors lefutású, és így csak korlátozott idő lenne arra, hogy a további oltási adagok alkalmazása a jelenlegi járványhullám tartama alatt jelentősebb hatást fejthessen ki.

A JCVI hangsúlyozza, hogy az oltási program fő célja a koronavírus-fertőződésből kialakuló súlyos megbetegedések megakadályozása. Az enyhe tünetekkel járó vagy tünetmentesen lezajló megbetegedések elleni védelem elérése a jelenleg rendelkezésre álló oltóanyagokkal az emlékeztető dózisok rendszeres, akár háromhavonta ismétlendő beadását tenné szükségessé, de ez nem tekinthető hosszú távon fenntartható stratégiának – áll a JCVI péntek esti ajánlásában.

Jórészt ugyanezt fogalmazta meg minap megjelent nyilatkozatában Sir Andrew Pollard, a JCVI elnöke. Pollard professzor – aki az Oxfordi Egyetem vakcinafejlesztő részlegének vezetőjeként az egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár koronavírus-vakcinájának kifejlesztését is irányította – a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak úgy fogalmazott:

„Nem lehet az egész világot minden négy-hat hónapban újraoltani, ez nem tartható fenn és nem is finanszírozható, ezért a jövőben is a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokra kell összpontosítani az oltási kampányokat.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!