Valaki sikeresen átszökött Észak-Koreába a katonai erőkkel őrzött határon Dél-Koreából

2022. január 3. – 05:50

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ismeretlen ember Dél-Korea felől Észak-Korea felé átlépte a katonai erőkkel őrzött határt, jelentette a dél-koreai hadsereg vasárnap, írja a CNN.

Az azonosítatlan személyt helyi idő szerint szombat este 9.20-kor vették észre a demilitarizált zóna keleti felén hőkamerák segítségével. Elindultak érte a határőrök, de nem találták meg, így az ember körülbelül 10.40-kor átlépte a katonai demarkációs vonalat Észak-Korea felé.

Egy katonai tisztviselő azt nyilatkozta, hogy a biztonsági kamerák felvették, ahogy előtte, körülbelül 6.40-kor az ismeretlen személy átmászik egy szögesdrótos kerítésen, de ezt a pillanatot pont nem látta a kamerák képeit élőben figyelő őr. Ugyanez a tisztviselő azt mondta, dolgoznak azon, hogy azonosítsák a határátlépőt, és hogy nem tudják, életben van-e még.

„Jegyzéket küldtünk Észak-Koreának, hogy védjék meg az állampolgárainkat, de nem érkezett válasz” – jelentette be hétfőn Dél-Korea védelmi minisztériumának szóvivője. Hozzátette, hogy nem voltak szokatlan mozgások az észak-koreai hadsereg részéről az incidens nyomán.

Az észak-koreai állami média egyelőre nem számolt be bármiféle határátlépésről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!