Meghalt a drognagypapa, Spanyolország legismertebb maffiafőnöke

2022. január 2. – 13:50

Másolás

Vágólapra másolva

A 89 éves Manuel Charlín szíve egy szilveszteri kocsmázás után állt le.

Családtagokra és hatósági személyekre hivatkozó vasárnapi spanyol médiajelentések szerint a 89 éves Manuel Charlín szilveszter napján hunyt el lakhelyén, Vilanova de Arousában. Otthonában érte a halál, miután egy kocsmai látogatás után elesett és leállt a szíve. A báró ugyanitt született 89 évvel korábban, a 10 ezer fős település Spanyolország egyik legészaknyugatibb kikötővárosa, ahová sok teherhajó érkezik.

A drognagypapa mindvégig innen, Galíciából irányította a Los Charlínes nevű klánt, Európa egyik legnagyobb drogcsempészmaffiáját. Eleinte élelmiszerek, gyógyszerek, cigaretta csempészetével kezdte, de aztán belekóstolt a hasiscsempészetbe, majd egyre nagyobb hajókkal, egyre több emberrel, főleg Dél-Amerikából származó kábítószerekkel beterítve számos európai országot.

Állítólag a kolumbiai gengszterekkel egy korábbi börtönbüntetése alatt lett jóban. Drogszervezete és még két banda, az Oubiña és a Miñanco főleg teherhajók fedélzetén csempészett nagy mennyiségű kokaint Kolumbiából.

A keresztapa 20 évet töltött börtönben, egyebek közt drogcsempészet és pénzmosás miatt, utoljára 2010-ben szabadult. Több gyilkossággal is megvádolták, de ezeket nem sikerült rábizonyítani.

A maffiavezért többször is letartóztatták, így 1989 júliusában, majd a Nécora-akció keretében egy évtizeddel később is, volt, hogy felmentették, volt, hogy rábizonyították 600 kiló kokain szállítását, vagy pénzmosást és elítélték, de összesen húsz évet töltött barcelonai és cordobai börtönökben.

1996-ban zajlott a klán ellen a legnagyobb akció, amikor a maffia minden fontos vezetőjét letartóztatták, és lefoglaltak 30 millió euró értékű vagyonukat, illetve cégeket, a Charpo konzervgyárat (Villanuevában) és a Sochar tűzhelygyárat (a közeli Arosa-szigeten).

Manuel Baúlo Trigot, a rivális Caneos klán vezetőjét 1994-ben lőtték agyon kolumbiai bérgyilkosok, mert ő árulta el a Charlines klánt, de azt ezúttal sem lehetett bizonyítani, hogy a nagypapa volt a megrendelő.

Manuel Charlinnak és feleségének, Josefa Pomares Martíneznek (aki 2012-ben halt meg), hat gyermekük született, javarészt ők is a klánnak dolgoztak. Charlín és feltételezett bűntársai, köztük négy gyermeke és két lányunokája ellen jelenleg is folynak pénzmosás ügyében vizsgálatok, ezeket most a drogbáró esetében a halála miatt leállítják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!