Blokkolnák a kiskorúak védelmében az egyik legnagyobb pornóoldalt Németországban

2021. december 27. – 20:39

Másolás

Vágólapra másolva

Blokkolná az egyik legnagyobb elérésű pornó-videómegosztó oldalt az egyik német tartomány: a Frankfurter Allgemeine Zeitung írt arról, hogy az xHamster ellen jogerős döntést hozott az észak-rajna-vesztfáliai médiahatóság, ugyanis szerintük az oldal nem ellenőrzi megfelelő módon, hogy ki férhet hozzá a tartalmaikhoz.

„Ez pornográfia, nincs korhatár-ellenőrzés, és itt a német jogot kell alkalmaznunk” – mondta a lapnak Tobias Schmid, a médiahatóság igazgatója. Azonban a pornóoldal üzemeltetői nem reagáltak semmilyen megkeresésükre, és nem tették jogszerűvé a működésüket a hatóság előírásainak megfelelően, így a szervek most az internetszolgáltatókhoz, többek között a Vodafone-hoz és a Deutsche Telekomhoz fordultak az ügyben:

„Tájékoztattuk őket arról, hogy illegális tartalmak terjednek a hálózataikon, amelyeket blokkolni kell, most pedig meghallgatjuk őket ezzel kapcsolatban. Ezután majd mi hozunk döntést”

– mondta Schmid. Más pornóoldalak ellen is indított eljárásokat a médiahatóság, melyeket az érintettek meg is fellebeztek – az xHamster esetében viszont a jogerős döntés miatt erre nincs lehetőség. A Telekom szerint csak akkor fogják blokkolni az oldalt, ha azt törvény szerint elrendelik, míg a Vodafone a jogi lehetőségek kiértékelésén dolgozik.

Megszólalt az ügyben az xHamster is: a dpa német hírügynökség megkeresésére azt közölték, hogy a blokkolás „távol állna egy optimális megoldástól”, azonban a cég kész együttműködni a német hatóságokkal. Szerintük ha blokkolnák őket, akkor a fiatalok egyszerűen csak átváltanának kisebb oldalakra, ahol „szélsőségesebb” tartalmakat találnának – azzal pedig ugyan egyetértenek, hogy szigorúbban kellene ellenőrizni a látogatók életkorát, de szerintük ezt az egész iparágra ki kellene terjeszteni.

Az xHamster németországi nyitóoldala – Fotó: Annette Riedl / dpa Picture-Alliance via AFP
Az xHamster németországi nyitóoldala – Fotó: Annette Riedl / dpa Picture-Alliance via AFP

A médiahatóság hozzátette, hogy ha az xHamster jogkövető magatartást tanúsít, akkor megszüntetik az ellenük folyó eljárást – az viszont „némileg meglepi” őket, hogy az üzemeltetők a lekapcsolási határidő meghosszabbítását kérték, és hogy „nem vállalták jóval hamarabb a társadalompolitikai felelősségüket”, hiszen elvégre gyermekek és fiatalkorúak veszélyeztetéséről van szó.

„Végtére is egyértelműen illegális tartalomról beszélünk. Ha ezt nem tudjuk a gyakorlatban is kifejezni, akkor a jogalkotóknak felül kell vizsgálnia a törvényeket. (…) Minden 12 évesnek van ma már okostelefonja, és egyszerűen át tud térni a TikTokról ezekre a tartalmakra”

– mondta Schmid. – „Ez nem a véleménynyilvánítás szabadságáról szól, hanem egy olyan üzleti modellről, ami illegális alapokon működik.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!