Életfogytiglant kértek a malajziai gép lelövésével vádolt kelet-ukrajnai katonatisztekre

2021. december 22. – 14:57

Másolás

Vágólapra másolva


Életfogytiglani börtönbüntetést javasoltak a hollandiai ügyészek az 2014-ben Kelet-Ukrajna felett lelőtt malajziai utasszállító repülőgép lelövésével vádolt négy férfira – közölte szerdán a helyi sajtó.

Holland hatóságok 2018-ban megállapították, hogy a dél-oroszországi városban állomásozó 53. orosz légvédelmi dandártól származó BUK-rakétával lőtték le Kelet-Ukrajna felett az Amszterdamból a malajziai fővárosba, Kuala Lumpurba tartó gépet. A fedélzeten tartózkodó 298 ember, közöttük 196 holland állampolgár, életét vesztette.

A lelőtt repülőgép roncsai Ukrajnában – Fotó: Alexander Khudoteply/AFP
A lelőtt repülőgép roncsai Ukrajnában – Fotó: Alexander Khudoteply/AFP

A gép lelövésével szakadár kelet-ukrajnai milicistákat vádolnak, akik valamennyien magas rangú, oroszbarát katonatisztek voltak.

A holland ügyészség szerint, a vádlottak – Szergej Dubinszkij, Igor Girkin, Oleg Pulatov orosz, valamint Leonyid Harcsenko ukrán állampolgár – közvetlenül érintettek az ügyben, kegyetlen módon és szándékosan, mintegy több száz ember életét oltották ki, ezért a lehető legsúlyosabb büntetést kell kapniuk. Azt is felrótták a vádlottaknak, hogy nem működtek együtt a nyomozati hatóságokkal, álhíreket terjesztettek a gép lelövésével kapcsolatban, és „megvetően viselkedtek” az áldozatok hozzátartozóival.

A tárgyalás a vádlottak távollétében zajlik, akik mindannyian tagadták felelősséget. Mivel Oroszország is visszautasítja a vádakat, kiadatásuk valószínűtlennek tűnik. Az ügyben végleges ítélet jövő év tavasszal születhet.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!