Vízágyúval és könnygázzal oszlatták fel a járványvédelmi intézkedések elleni tüntetést Brüsszelben

2021. december 20. – 10:49

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus elleni kötelező oltás és a járványvédelmi intézkedések miatt több ezren tüntettek vasárnap Brüsszelben, ahol ismét erőszakba torkollott a megmozdulás – írta az MTI. Mintegy 3500 tiltakozó vonult az utcára, 55 embert őrizetbe vettek – közölte a helyi rendőrségi szóvivő. A szervezők 50 ezerre becsülték a résztvevők számát – jelentette a belga helyi hírügynökség. A menet végig nyugodtan haladt, de egy kisebb csoport tárgyakat dobált a levegőbe, a rendőrség vízágyúval és könnygázzal válaszolt, feloszlatva a tüntetést az uniós intézmények közelében található Parc Cinquantenaire-nél, Brüsszel egyik legnagyobb szabadidős területén – mondta a rendőrségi szóvivő, aki arról is beszámolt, hogy egy demonstrálót kórházba szállítottak. Az őrizetbe vettek közül csak hét embert tartóztattak le.

Foto: Dursun Aydemir/ANADOLU AGENCY/AFP
Foto: Dursun Aydemir/ANADOLU AGENCY/AFP

Brüsszelben már harmadik hete tiltakoznak felvonulásokon. Az előző megmozdulásokon is előfordultak összecsapások, és többtucatnyi embert vettek őrizetbe. A szervező, a Belgium Együtt a Szabadságért nevű csoport a hét elején elhatárolódott az erőszakos cselekményektől, és felszólította a résztvevőket, hogy maradjanak békések.

A tiltakozás a kötelező védőoltás ellen irányul, amelyet hamarosan bevezetnek az egészségügyi személyzetnek, de a lakosság számára nem tervezik.

Az ellen is tüntetnek sokan, hogy csak a védettséget igazoló dokumentumok felmutatásával lehet bejutni éttermekbe, bárokba és kulturális intézményekbe. Ezek a tanúsítványok oltást, közelmúltbeli gyógyulást vagy negatív teszteket igazolnak.

Néhány hete Hollandiában is több tüntetést tartottak a lezárások ellen, a megmozdulások néhány helyen ott is erőszakba torkolltak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!