Kirúgással fenyegette az Amazon kézbesítőjét a diszpécsere, mert az vissza akart fordulni a raktárba a tornádó elől

2021. december 17. – 23:15

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Illinois állambeli Amazon-kézbesítőnek azt mondta a diszpécsere, hogy folytassa a csomagok kézbesítését, miután arról számolt be, hogy tornádószirénákat hallott. Erre reagálva a diszpécser azt mondta, hogy a szirénák „csak figyelmeztetésnek” minősülnek. A Bloomberg tudósítása szerint, amely képernyőképeket is tartalmaz a beszélgetésről, a sofőrnek azt mondták, hogy a raktárba való visszatérést az útvonal megtagadásaként fogják fel,

„ami azzal végződne, hogy másnap reggelre nem lesz munkája”.

A beszélgetés állítólag péntek este történt, körülbelül másfél órával azelőtt, hogy egy tornádó lecsapott volna egy Amazon-létesítményre, körülbelül 30 mérföldre a sofőrtől.

Miután kétszer azt mondták neki, hogy „csak folytassa a szállítást”, a sofőrt végül arra utasították, hogy menjen óvóhelyére „15-20 percre, majd folytassa a szokásos módon”. A sofőr, aki kifejezte, hogy egy autó nem nyújt megfelelő biztonságot, azt mondta, szeretne visszatérni a bázisra.

A diszpécser válasza erre az volt, hogy a sofőr dönthet úgy, hogy visszatér, de az nem a saját biztonsága érdekében fog történni. „A legbiztonságosabb az, ha pontosan ott maradsz, ahol vagy” – hangzott el. A diszpécser azt is mondta, hogy a sofőröket nem lehet visszahívni, hacsak az Amazon erre nem utasítja, és ha a sofőr visszatérne, elveszítené az állását.

A tornádó végül egy autópálya közelében csapott le, és autókat kapott fel a levegőbe a Bloomberg szerint, bár az üzenetváltásban részt vevő sofőr biztonságban átvészelte. Ráadásul tulajdonképpen „jól járt” a fenyegetéssel, hiszen az Illinois államban található Amazon-raktárban legalább egy ember meghalt és többen bent rekedtek a több mint 70 áldozatot követelő, az USA közepére lecsapó tornádó nyomán. Az épület egyik fala 30 méter hosszan részlegesen leomlott, még jelenleg is csak próbálják eltakarítani a törmeléket.

Az Amazon azt mondta a Bloombergnek, hogy a diszpécsernek „azonnal utasítania kellett volna a sofőrt, hogy keressen menedéket”, és „a diszpécser semmilyen körülmények között nem fenyegethette volna a sofőr foglalkoztatását”. A cég azt állítja, hogy vizsgálják az esetet.