Észak-Koreában embereket végeztek ki, mert K-popot hallgattak

2021. december 16. – 09:53

Észak-Koreában embereket végeztek ki, mert K-popot hallgattak
2018-ban Kim Dzsongun még fellépésre hívta a dél-koreai sztárokat – Fotó: Korean Central News Agency/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább hét embert ítéltek halálra Észak-Koreában azért, mert a szomszédos Dél-Koreában népszerű K-popot hallgatták, nézték vagy terjesztették. Ez derült ki egy jogvédő szervezet jelentéséből, amit a New York Times közölt.

Észak-Korea teljhatalmú vezetője, Kim Dzsongun 2018-ban még meghívott az ország fővárosába egy olyan együttest, ami ezt a stílust képviseli, de egy év múlva már rosszindulatú daganatnak nevezte el ezt a zenei irányzatot, ami ellen minden eszközzel fel kell lépni.

A szöuli székhelyű Transitional Justice Working Group 683 disszidenssel vette fel a kapcsolatot, és a beszámolójuk alapján készítette el jelentését, amelyikben összesen 23 kivégzést dokumentáltak. A kivégzéseknél gyakorta a családtagok is ott voltak.

Kim Dzsongunnak nemcsak a zenével van baja, hanem a filmsorozatokkal, mert az szerinte megrontja országa embereinek elméjét. Novemberben azért végzett ki valakit, mert a Squid Gamet juttatta be az országba pendrive-on.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!