Egy vírustagadó román politikus férje megharapta az olasz köztévé riporterét, a maszkot pedig letépte róla

2021. december 14. – 22:24

Másolás

Vágólapra másolva

Diplomáciai kellemetlenséget okozott, és a román kormányfőt is állásfoglalásra késztette az a nemzetközi médiavisszhangot keltő bukaresti incidens, amely Diana Sosoaca független román szenátor és az olasz közszolgálati televízió (RAI) egyik forgatócsoportja között történt múlt pénteken.

Az MTI híre szerint a vírustagadó és nacionalista szólamokkal parlamenti képviselethez jutott Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR) kizárt, és immár függetlenként politizáló Sosoaca bukaresti ügyvédi irodájában fogadta a Rai1 stábját, amely a romániai alacsony átoltottságról, a hatóságokkal szembeni bizalmatlanságról és az interneten terjedő rémhírekről készülő riportjában akarta megszólaltatni a román közélet „leghangosabb” vírustagadójának számító törvényhozót.

Az interjú azonban veszekedéssé fajult. Lucia Goracci, a Rai1 riportere szerint a szenátor a neki nem tetsző kérdések hallatán fenyegetően lépett fel vele és tolmácsával szemben, a stáb több tagját „foglyul” ejtette, a szenátor időközben megjelent férje, Dumitru Sosoaca pedig állítólag megharapta őt, letépte róla a maszkot, és a helyszínre érkezett rendőrökkel is dulakodni kezdett.

A rendőröket egyébként a szenátor hívta ki, a tévéseket vádolva „erőszakos, fenyegető” fellépéssel. Azt követelte tőlük, hogy tisztázzák az „állítólagos újságírók” kilétét, és vonják felelősségre őket. A Rai1-en később adásba került riport kiemelte, hogy a botrány a rendőri jelenlét ellenére fajult el, és csak nyolc óra múltán, a bukaresti olasz nagykövetség közbenjárása nyomán ért véget.

A román külügyminisztérium keddi közleménye szerint az olasz hatóságok tájékoztatást kértek arról, hogy a román fél milyen intézkedéseket tett a román szenátor és az olasz fogatócsoport között történt incidens ügyében. Románia római nagykövete tájékoztatta az olasz felet, hogy az ügyben bűnügyi nyomozás kezdődött.

„Románia továbbra is szilárdan elkötelezett a sajtószabadság védelme mellett, amely a demokrácia és a jogállamiság fontos pillére” – idézte a román diplomata üzenetét az Agerpres hírügynökség. A nagykövet szerint ez az „elszigetelt incidens” nem ingathatja meg a Románia és Olaszország közötti kétoldalú kapcsolatokat, és „ezt az olasz fél is hasonlóképpen látja”.

Az ügyben Nicolae Ciuca román miniszterelnök is állást foglalt kedden. A kormányfő elfogadhatatlannak nevezte az incidenst. Közleményében hangsúlyozta, hogy az illetékes hatóságoknak sürgősségi eljárásban kell tisztázniuk ezt az ügyet. „Románia kormánya határozottan elítél minden, az újságírók megfélemlítésére vagy a polgárok szabad tájékoztatáshoz való jogának korlátozására irányuló cselekedetet. A véleménynyilvánítás szabadsága, a véleménynyilvánításhoz való jog és az információhoz való hozzáférés a demokrácia és a jogállamiság működésének garanciái” – idézte Nicolae Ciuca miniszterelnök állásfoglalását a román közszolgálati hírügynökség.

Ebben a videóban láthatóak az összetűzés egyes részletei:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!