Litvánia 1000 eurót is fizetne a menedékkérőknek, ha önszántukból hazamennek

2021. december 10. – 00:41

Másolás

Vágólapra másolva

Litvánia fejenként ezer eurót (366 ezer forintot) adna a hazájukba önkéntesen visszatérő menedékkérőknek – jelentette be Agne Bilotaite litván belügyminiszter.

A miniszter az AFP francia hírügynökségnek azt mondta: eddig 300 eurót (110 ezer forintot) és egy repülőjegyet adtak azoknak, akik önszántukból döntöttek a hazatérés mellett. A pénz egy külön erre a célra létrehozott uniós alapból származik, írja az MTI.

Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta illegális bevándorlók ezrei érkeznek Fehéroroszország irányából. Csak Litvánia több mint négyezer menedékkérőt tartóztatott fel, ami ötvenszerese a tavaly regisztráltnak. A balti állam eddig az előterjesztett 3272 menedékkérelemből mindössze 54-et fogadott el.

Az Európai Unió azzal vádolja Lukasenko elnököt, hogy a menekültek határra szállításával a rezsimje ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért akar visszavágni.

A belarusz hatóságok által szervezetten az EU határaihoz szállított szíriai és iraki menekültek helyzetéről, és politikai célokra való felhasználásáról ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!