Elbocsátotta a CNN Chris Cuomót a volt New York-i kormányzó szexuális zaklatási ügyében való szerepe miatt

2021. december 05. – 07:22

Másolás

Vágólapra másolva

A CNN végleg elbocsátotta szombaton sztárműsorvezetőjét, Chris Cuomót, mert munkaadójának szabályzatát megszegve tanácsot adott bátyjának, Andrew Cuomónak, korábbi New York-i kormányzónak az ellene szexuális zaklatás gyanújával folyó nyomozás ügyében, nevezetesen, hogy miként kezelje azt a nyilvánosság előtt, írja az MTI.

Chris Cuomo már májusban beismerte, hogy tanácsokkal látta el bátyját és annak munkatársait, megpróbált lejárató információkat gyűjteni az egyik vádló ellen, és hogy ezzel megszegte a CNN szabályzatát. A hírtelevízió ezt akkor nyilvánosan közölte is, de hozzátették: figyelembe vették, hogy a műsorvezető a családja érdekét a munkája elé helyezte.

Szerdán azonban a CNN felfüggesztette Chris Cuomót, mert újonnan felmerült információk szerint egyértelműen jogsértő módon járt el.

A hírtévé szombaton közölte, azóta

megbíztak egy ügyvédi irodát, hogy értékelje az új információt, és ennek eredménye alapján úgy döntött a médium vezetése, hogy végleg elbocsátja a műsorvezetőt.

Azt nem ismertette a CNN, hogy mi volt az inkriminált új információ – jegyezte meg a Reuters hírügynökség. Andrew Cuomo a botrányok miatt augusztusban lemondott a kormányzói tisztségről, október vége óta bűnügyi vizsgálat folyik ellene.

Andrew Cuomo volt New York-i kormányzó ellen októberben emeltek vádat, a 63 éves, demokrata párti politikus ellen benyújtott büntetőfeljelentés szerint Cuomo „szándékosan és jogtalanul, erőszakkal tette a kezét áldozatai blúza alá és az intim testrészeikre”.

Az eset a kormányzó hivatalos rezidenciáján történt. A feltételezett áldozat nevét törölték a feljelentésből, de az állítások egybevágnak azzal az esettel, amelyről Cuomo korábbi asszisztense, a 33 éves Brittany Commisso számolt be.

Chris Cuomo, aki a CNN egyik legnézettebb műsorának, a Cuomo Prime Time-nak a műsorvezetője, egyelőre nem kommentálta a csatorna bejelentését.

Kövess minket Facebookon is!